Második mérkőzés következik Evan Holyfield számára

2019. 11. 18. 18:15
Második mérkőzés következik Evan Holyfield számára

Három héttel a bemutatkozása után ismét kesztyűt húz.

Még nincs ellenfele.

Szombaton a texasi Houston-ban rendezik azt a profibox gálát, melynek programjában ismét kesztyűt húz a korábbi vitathatatlan cirkáló- és nehézsúlyú világbajnok boxlegenda, Evander Holyfield fia. A 22 éves, nagyváltósúlyban versenyző Evan Holyfield (1 győzelem, 0 vereség) alig három hete mutatkozott be a profik között, s mindössze 16 másodpercet töltött a ringkötelek között.

„Young Holy” ellenfele még nem ismert, pontosabban a nemzetközi boxadatbázis egyáltalán nem említi az eseményt, így a pontos programról nincs információ. Annyi lehet tudni, hogy Holyfield egy 4 menetesre tervezett mérkőzésen fog ringbe lépni, ami karrierje mostani szakaszában teljesen rendben van.

Az esemény díszvendége – majdhogynem természetesen – a legenda Evander Holyfield lesz.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2107
Haney pontozással nyert Loma ellen
691
Haney könnyű éjszakára készül Loma ellen
301
Joseph Parker villámgyőzelmet aratott
259
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel