Marquez simán verte Alvaradót

2014. 05. 18. 07:16
Marquez simán verte Alvaradót

A vasárnap hajnali Los Angeles-i bokszgálán – egy apróbb megingástól eltekintve - a vártnál sokkal simábban diadalmaskodott Juan Manuel Marquez, így a WBO váltósúlyú világelső Manny Pacquiao hivatalos kihívója lett.

A los angelesi „Fórumban” rendezték azt a profi boksz gálát, melynek főmérkőzésén a legendás mexikói Juan Manuel Marquez (56 győzelem – 7 vereség – 1 döntetlen), és az izgalmas stílusú amerikai Mike Alvarado (34 győzelem – 4 vereség) csapott össze a filippínó szupersztár Manny Pacquiao kihívásáért.

Az igazán látványos küzdelem elmaradt, de ennek ellenére izgalmas, vibráló párharcot hozott a két latin ajkú ökölvívó összecsapása. Marquez volt az, aki a mérkőzés elején remekül fogadta a nem túl nagy rössel előretörő amerikait – nem véletlen tartják a mexikóit a legjobb kontrabunyósok egyikének.

Marquez lényegében lenullázta ellenfelét, de hozzá kell tenni, hogy igazán folyamatos bokszot nem láthattunk.

Egy apró fordulat volt a 4. menetben, amikor Alvarado végig szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, és a fedezéke is rendben volt, így hiába finiselt jól Marquez, ebben az etapban, szorosan, de az amerikai lehetett eredményesebb. Az ötödik menetben Marquez főleg testre dolgozott sokat, fölénye újra egyértelmű volt.

A 6. felvonástól élénkebb lett a mérkőzés, több volt az adok-kapok, olyan felállásban, hogy inkább Marquez adott, míg Alvarado kapta a pofonokat, vagyis egy nyitottabb összecsapásban is a mexikói tűnt jobbnak. Ez olyannyira igaznak bizonyult, hogy a 8. menet vége előtt néhány másodperccel Marquez egy elemi erejű jobbossal padlóra küldte riválisát. Alvarado felállt, s a menetnek vége is lett, ám az amerikai annyira meg volt rendülve, hogy alig talált vissza a ringsarkába.

A folytatásban viszont egy nem várt fordulat jött: a 9. etap első percének végén Alvarado volt az, aki egy szűk ütéssel padlóztatta ellenfelét, de a számolás után látszott, hogy Marquez nem volt megfogva. A menet viszont izgalmasan alakult, több nyíltszíni adok-kapok következett a gongig.

A hajrában a mexikói végig uralta a küzdelmet, egy rövid szakaszt eltekintve, ugyanis a 11. menetben Marquez egy pillanatra megbillent, ám számolni nem kellett a veterán versenyzőre.

Mindent összevetve, a 40 éves Marquez szenzációs teljesítményt nyújtott Alvarado ellen, ráadásul a meccs is kifejezetten színvonalas volt. A 12. menet után nem volt kétséges a győztes személye; Juan Manuel Marquez egyhangú pontozással (119-108, 117-109 és 117-109) lett Manny Pacquiao elrendelt kihívója – így jöhet a két legendás öklöző 5. összecsapása.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32782
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel