Marquez és Bradley visszaemlékezése Pacquiao legyőzésére

2013. 10. 11. 21:00
Marquez és Bradley visszaemlékezése Pacquiao legyőzésére

Mint ismert, vasárnap hajnalban Manny Pacquiao két tavalyi legyőzője, a mexikói Juan Manuel Marquez és az amerikai Timothy Bradley csap össze Las Vegasban.

Az összecsapás előtt természetesen kiemelt téma volt a filippínó világsztár, hiszen – mint ahogy azt a bevezetőben is említettük – mindkét bunyós legyőzte a 2012-es esztendőben.

A veretlen amerikai Timothy Bradley (30 győzelem – 0 vereség) tavaly június elején „erősen véleményes” megosztott pontozással múlta felül Pacquiaót, míg decemberben Juan Manuel Marquez (55 győzelem – 6 vereség – 1 döntetlen) a 6. menetben brutálisan kiütötte.

Bradley: „Láttam Pacquiao sarkában a savanyú arcokat, mielőtt az eredményt kihirdették. Tudták, hogy vesztettek” – mondta az amerikai.

Marquez: „Az utolsó Pacquiao küzdelem után a családom azt várta tőlem, hogy visszavonulok. Én még akarok néhány küzdelmet, de Pacquiao már nincs a terveimben. Úgy érzem, legutóbb nagy győzelmet arattam.”

TV: Sport1 és Sport1HD élő, vasárnap hajnali 3:00-tól
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel