Marco Huck: befogom a kritikusok száját

2016. 02. 16. 08:55
Marco Huck: befogom a kritikusok száját

Február 27-én, Halléban rendezik azt a profi boksz gálát, melynek főmérkőzésén negyedszerre is összecsap egymással Marco Huck (38 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen) és Ola Afolabi (22 győzelem – 4 vereség – 4 döntetlen) – ez alkalommal az utóbbi bunyós által birtokolt IBO bajnoki övért.

A 31 éves német színekben versenyző Marco Huck hat éven át volt a WBO cirkálósúlyú világelsője, ám tavaly szakított a Sauerland Event istállóval, és bemutatkozott az Egyesült Államokban – ez nem igazán jött be neki, hiszen New Jersey-ben azonnal kikapott a lengyel Krzysztof Glowacki-tól.

Huck jövő szombaton visszatér Németországba, ahol megpróbálja megszerezni Ola Afolabi IBO bajnoki övét. A két bunyós versengése nem új keletű, eddigi három meccsük szoros eredmény hozott, s csak a harmadikat (2013) nyerte a német úgymond vitathatatlanul. Az első küzdelem (2009) után ugyan Huck kezét emelték magasba, de kevesen értettek egyet az eredménnyel, míg a második (2012) döntetlent hozott, ami újfent vitákat generált.

„Szeretném a világbajnoki övet Németországnak” - fogalmazott Huck, noha a február 27-i küzdelem tétje koránt sem bír ugyanolyan presztízzsel, mint a WBO-cím. „Hiszem, hogy megvan annak az előnye, hogy már kétszer legyőztem, amit ki is fogok használni. Be akarom csukni a kritikusok száját, és megmutatni nekik, hogy ott vagyok, ahová tartozom – a csúcson, mint első osztályú bunyós.”

Az Afolabi-Huck meccset a német RTL sugározza, és a csatorna szakértője Vlagyimir Klicsko lesz. Az ukrán segítette hozzá Huck-ot a tévés megállapodáshoz is. „Megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy bajnok támogat” - tette hozzá Huck.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15724
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9423
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6388
Mike Tyson visszatérő mérkőzése itthon is látható lesz
4284
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel