Maradandó sérülés veszélye miatt nem folytathatja az olimpiai bajnoknő

2019. 11. 07. 19:38
Maradandó sérülés veszélye miatt nem folytathatja az olimpiai bajnoknő

Bejezi pályafutását Nicola Adams, a női ökölvívás első olimpiai bajnoka, írja az MTI.

A 37 éves brit sportoló, aki a 2012-es londoni olimpián a légsúly (51 kg) megnyerésével írt történelmet, kedden jelentette be döntését, melyet orvosi javaslatra hozott meg. Az olimpiai bajnoki címét 2016-ban Rióban megvédő Adams közölte, hogy a szakemberek szerint súlyos, maradandó látáskárosodás fenyegeti, ha további komoly ütések érik a szemét.

"Óriási megtiszteltetés volt a hazámat képviselni, az olimpiai aranyérmekkel és a WBO-címmel pedig az álmaim váltak valóra. Ám mindennek megvolt az ára" - nyilatkozta Adams.

A leedsi születésű bokszoló három ezüstérem után 2016-ban az amatőr világbajnoki címet is begyűjtötte, majd 2017-ben profinak állt, idén nyáron pedig a Boksz Világszervezet (WBO) légsúlyú vb-övét is elnyerte. Profi karrierjét öt győzelemmel és egy döntetlennel zárta.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel