Manny Pacquiao tovább írja a legendát: legyőzte Thurman-t is

2019. 07. 21. 08:30
Manny Pacquiao tovább írja a legendát: legyőzte Thurman-t is

Las Vegasban csapott össze a két váltósúlyú világbajnok klasszis - meccsük tétje a Thurman által birtokolt WBA "szuperbajnoki" öve volt.

„All Time” legyőzte „One Time”-ot.

Vasárnap hajnalban Las Vegasban került megrendezésre az a bokszgála, melynek főmérkőzésén két váltósúlyú klasszis, a címvédőként ringkötelek közé lépő WBA „szuperbajnok” Keith Thurman, illetve ugyanezen szervezet úgynevezett „regular” vb-övét birtokló veterán, Manny Pacquiao.

A nemzetközi szaksajtó beszámolója szerint a filippínó legenda – a kora miatt – ugyan egyre közelebb kerül a nyugdíjhoz, ám a mostani teljesítménye alapján még nem kell a visszavonulásán gondolkodni. Pacquiao ugyan sokat „kopott” az évek során, ám a veretlen Thurman ellen még így is megérdemelt győzelmet aratott.

A saját maga korai sikerére fogadó Thurman valószínűleg nem erre számított: Pacquiao már a nyitó menetben padlóztatta egy bal test – jobb fej kombinációval, mellyel megalapozta a meccs hangulatát. Ugyan a filippínó már nem úgy bokszol, mint fénykorában, ám robbanékonyságából sok megmaradt, és az 5. menetig úgy tűnt, nagyon könnyű győzelmet fog aratni a vérző Thurman-nel szemben. A meccs közepétől viszont Thurman feljött, vagy Pacquiao esett vissza, de biztos, hogy sokkal szorosabbá vált a harc, s az amerikai sorra vitte a meneteket.

A 10. menetben Pacquiao májtájékon ismét megcsípte riválisát, Thurman szenvedett, hogy elkerülje az ismételt padlót. A fáradni látszó Pacquiao ekkor már nem volt olyan friss, hogy befejezze a mérkőzést. (Bezzeg 10 éve! - a szerk.) A véghajrában is Pacquiao tűnt jobbnak.

A 12 menet után megosztott pontozást jelentettek be: Manny Pacquiao (62 győzelem, 7 vereség, 2 döntetlen) megosztott pontozással, 115-112, 115-112 illetve 113-114 arányban nyerte a párharcot, s lett a WBA úgynevezett „szuperbajnoka”.

A 40 éves legenda lett a váltósúly történetének legidősebb világbajnoka, s csatlakozott George Foreman-hez egy különleges rekorddal. Most már ők ketten mondhatják el magukról a boxtörténelemben, hogy két vb-címszerzésük között több mint 20 év telt el. Mint ismert, az 1995-óta profi Pacquiao 1998-ban, vagyis 19 évesen lett először világbajnok...

Boxfelszerelést keresel? Kattints ide: www.samansport.hu 

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4402
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel