Magyar bronz a karate Világkupán

2016. 03. 15. 11:23
Magyar bronz a karate Világkupán

A szlovéniai verseny a legjobb magyarok számára egyik állomása volt az őszi felnőtt világbajnokság kvalifikációs sorozatának.

Tadissi Martial a harmadik helyen végzett a Laskóban megrendezett karate világkupán. A szlovéniai verseny a legjobb magyarok számára egyik állomása volt az őszi felnőtt világbajnokság kvalifikációs sorozatának. 

A megmérettetésen a magyarok közül Tadissi Martial szerepelt a legjobban, aki kumitében (küzdelem) a 67 kg-os súlycsoportban három győzelmet követően az elődöntőben szenvedett csak vereséget. A harmadik helyért azonban ismét győzni tudott, az osztrák Kaserer elleni diadala pedig bronzérmet jelentett a számára.

Három győzelme volt a 75 kilósok között az U21-es világ- és Európa-bajnok Hárspataki Gábornak, ám a mezőny erősségére jellemző, hogy még így sem jutott el az éremmeccsig, hetedikként zárt. Hasonlóan szerepelt férfi katában (formagyakorlat) Koch Szabolcs, aki három diadalt könyvelhetett el, és végül szintén hetedik lett.  A nőknél formagyakorlatban Sterck Laura két nyertes kör után csupán 3-2 arányban maradt alul a végső győztes hongkongi versenyzővel szemben, és végeredményben ő is a hetedik helyen végzett, akárcsak küzdelemben az 55 kg-os Lakatos Nóra.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5661
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32763
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4276
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel