Magabiztos győzelmek

2015. 12. 14. 09:26
Magabiztos győzelmek

A Felix Promotion szombat este a dunaújvárosi sportcsarnokban rendezte évadzáró bokszgáláját, ahol a vállalkozás sztárjai magabiztos győzelmeket arattak – nagy közönségsiker mellett!

A cirkálósúlyú Szellő Imre (10 győzelem, 0 vereség) az idei hatodik mérkőzésén óriási kiütéssel diadalmaskodott a tanzániai Said Mbelwa (33 győzelem, 18 vereség, 4 döntetlen) ellen. A párharcot végig a magyar klasszis irányította, ám a második menetben a két bunyós összefejelt, melynek következtében Szellő szemöldökéből ömleni kezdett a vér. A ceglédi bunyós ennek ellenére hatalmas elánnal ment neki ellenfelének a harmadik menetben, és kemény ütésekkel bombázta meg az afrikai versenyzőt, aki végül egy jobbcsapottól elterült a földön (KO).
Szellő Imre nyert - fotó Bilics József BILLSzellő Imre győzelme Dunaújvárosban – Fotó Bilics József Bill
„Higgadtnak kellett maradnom, nem hagyhattam, hogy az ellenfelem bohóckodásai kihozzanak a sodromból” - értékelt Szellő Imre. „Ilyen kiütésre készültem egész hónapban, éreztem magamon, hogy erős vagyok, de a meccs lezárását a későbbi menetekre terveztem. Nagyon eltaláltam a végén. Remek évet zártam, magam sem hittem volna az év elején, hogy ilyen gyorsan lépdelünk előre. Jövőre jöhetnek a még nagyobb feladatok!”

A második profi mérkőzésén kötelek közé lépő középsúlyú reménység, Harcsa Norbert a horvátországi születésű bosnyák Mikola Matic ellen lépett kötelek közé, amely során a magyar ökölvívó hatalmas technikai és taktikai fölényben küzdött. Harcsa mind a négy menetet megnyerte a küzdelem során, és egy-egy alkalommal fel is csillant a kiütéses győzelem lehetősége, ám most nem jött össze a KO.
Harcsa Norbert akcióban - fotó Bilics József BILL - monokli.comHarcsa Norbert győzelme Dunaújvárosban - Fotó Bilics József Bill
„Jól éreztem magam a ringben, magabiztos győzelmet arattam, de két lábbal a földön kell maradnom. Sokat kell még dolgoznom, hogy a céljaimat megvalósítsam. Ha mindezeket a szem előtt tartom, és egészséges tudok maradni, akkor egy év múlva készen fogok állni egy címmérkőzésre is” - jelentette ki a küzdelem után Harcsa Norbert (2 győzelem, 0 vereség).
Pintye Szabolcs akcióban - fotó Bilics József BILL - monokli.comPintye Szabolcs győzelme Dunaújvárosban - Fotó Bilics József Bill
A Felix Promotion másik középsúlyú sztárja, Pintye Szabolcs (10 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) a tanzániai Karama Nyilawila ellen egy 6 menetes mérkőzést bokszolt, amely látványos, sok ütéssel tarkított párviadal volt. Az összecsapást Pintye végig kontrollálta, s fölényesen nyert a pontozólapokon.
Kovács Zoltán Caramel nyert - fotó Bilics József BILL - monokli.comKovács Zoltán aka Caramel győzelme Dunaújvárosban - Fotó Bilics József Bill
A dunaújvárosi bokszgála egyetlen címmérkőzésén az egyre markánsabb arcát mutató fiatal nagypehelysúlyú Kovács Zoltán „Caramel” magabiztosan, már az első menetben kiütötte Magyar-bajnoki kihívóját, Kanalas Dávidot. A 23 éves nyíregyházi bunyós a legutóbbi 3 mérkőzését az első menetben nyerte meg; legyőzött ellenfelei között a pehelysúlyú WBO Európa-bajnok Marco McCullough-ot is ott találjuk.
Baranyi Richárd akcióban - fotó Bilics József BILL - monokli.comBaranyi Richárd győzelme Dunaújvárosban - Fotó Bilics József Bill
Félnehézsúlyúban a WBF nemzetközi-bajnok Baranyi Richárd (14 győzelem – 1 vereség) nem egészen két menet alatt kiütötte soros riválisát, a grúz George Aduashvilit. A magyar versenyző háromszor is padlóztatta ellenfelét, mielőtt a ringbíró TKO-val beszüntette az egyenlőtlen párharcot. A másik kecskeméti versenyző, a pehelysúlyú Laki Róbert (11 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) még gyorsabb volt, hiszen ő már az első menet végén, egy remek testütéssel KO-zta ellenfelét, Bogdán Zoltánt. A félnehézsúlyú tornát Kis Máté (7 győzelem. 0 vereség) nyerte, aki a döntőben remek ökölvívást bemutatva pontozással legyőzte a dunaújvárosi közönség kedvencét, Sulák „Csubi” Andrást.
Sulák András és Kis Máté csatája - fotó Bilics József BILL - monokli.comSulák András és Kis Máté csatája Dunaújvárosban - Fotó Bilics József Bill
A Felix Promotion egy remekül sikerült gálával, jó mérkőzéseket bemutatva búcsúzott a 2015-ös esztendőtől. Ugyanakkor a vállalkozás több versenyzője december 17-én, Budapesten, a Barba Negra Music Clubban még megmutatja magát. Részletek a www.felixpromotion.com oldalon.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel