Madár utolsó ellenfelével küzd Szellő Imre

2015. 03. 02. 14:41
Madár utolsó ellenfelével küzd Szellő Imre

A Ferobox Event március 14-én, a ceglédi Gál József Városi Sportcsarnokban rendezi idei első profi bokszgáláját, melynek főmérkőzésén a helyiek kedvence, Szellő Imre (4-0) lép ringkötelek közé.

Az átalakuló Duna TV-n élőben közvetítésre kerülő eseményen Szellő Imre eredetileg a magyar bajnoki övét tette volna kockára Bozai Gyula ellen, de a kihívó egy hete súlyos sérülést szenvedett, így kénytelen volt lemondani a párharcot.

A Ferobox Event szakmai vezetése külföldön keresett megfelelő helyettest, akit a grúz Shalva Jomardashvili (40-11-2) személyében találta meg, aki nem ismeretlen a magyar bokszbarátoknak, hisz ő volt Erdei Zsolt ellenfele a legendás világbajnok tavalyi búcsúmérkőzésén. Jomardashvili akkor jó benyomást keltett a Kecskeméten felállított ringben, hiszen küzdőképességét tíz meneten át bizonyította „Madár” ellen. A 28 éves grúz egészen biztosan jó formában érkezik Magyarországra, már csak azért is, mivel a legutóbbi két mérkőzésén kiütéssel diadalmaskodott - és egy ugyancsak 10 menetes angliai meccsre készült, amely március 21-én lett volna esedékes. 

„Minden ellenfelemet megnézem lehetőség szerint, Jomardashvili esetében is így tettem” – fogalmazott Szellő Imre. „A grúz jó küzdő, megy előre, amíg viszi a szíve. Várhatóan remek küzdelem lesz, és mivel komoly edzésmunka van mögöttem, természetesen bízom a győzelmemben. Szeretném kiszolgálni, úgy a ceglédi közönséget, mint a tv előtt ülőket és egy idő előtti győzelmet sem tartok kizártnak!”

Miután Szellő március 14-én hazai pályán bizonyíthat, felfokozott izgalommal várja, hogy profiként ötödik alkalommal szorítóba hívják. „Annál nagyobb motivációt nem is kaphat egy sportoló, mint hogy a saját városában, a saját közönsége előtt mutathatja be tudását” – jelentette ki a cirkálósúly hazai királya. „Köszönöm Rácz Félixnek és Bertók Róbertnek, hogy mindezt lehetővé teszik számomra, s mivel úgy érzem, hogy a városban élők is nagyon várják a bokszgálát, abban reménykedem, hogy nem először és utoljára adatik meg ez az élmény.”

A Pest megyei városban ringbe lép még a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0), a nehézsúlyú Bogdán “Golyó” Zsolt (8-0) és a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is. A ceglédi Gál József Sportcsarnokban megrendezése kerülő eseményre a belépőjegyeket a helyszínen, valamint a www.budopest.hu oldalon lehet megvásárolni.

A Duna Tv 21:25-től élőben közvetíti a mérkőzéseket.

a Felix Promotion sajtóközleménye, www.ferobox.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4404
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel