Lucian Bute is a Showtime-hoz szerződik

2010. 11. 05. 09:28
Lucian Bute is a Showtime-hoz szerződik

Hogy mennyire nem számít a tengerentúlon, hogy honnan jöttél, csak azt, hogy mit tudsz, az a román Lucian Bute (27 győzelem – 0 vereség) példája is jól mutatja. Az IBF nagyközépsúlyú bajnoka ugyanis három mérkőzéséről szóló, exkluzív szerződést kötött az amerikai Showtime televíziós társasággal, melyet pénteken, Las Vegasban fognak szentesíteni.

A megegyezést azért is kézenfekvő volt, mivel a Showtime csatornával vannak a legjobb nagyközépsúlyú bokszolók szerződésben. 2011-ben véget ér a „Super Six” sorozat, így Bute olyan klasszisokkal mérkőzhet, mint Arthur Abraham, Carl Froch, Andre Ward, Andre Dirrell, Allan Green és Glen Johnson.

Az amatőr vb-bronzérmes román kiválóság 2003-ban kezdte el profi pályafutását a kanadai InterBox támogatásával. Az eddigi 27 meccséből 24 Kanadában került megrendezésre, míg 3 korai küzdelme az Egyesült Államokban. IBF vb-övét már hat alkalommal megvédte, legközelebb 2011. március 12-én, Montrealban lép kötelek közé.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4388
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel