Lorenzo szerint elcsalták a Sturm elleni meccsét

2010. 09. 15. 11:10
Lorenzo szerint elcsalták a Sturm elleni meccsét

Szeptember 4-én, Kölnben rendezték a Felix Sturm – Giovanni Lorenzo középsúlyú WBA bajnoki címmérkőzést. Sturm címvédésével újra foglalkozik a nemzetközi szaksajtó.

sturm-lorenzo.jpgsturm-lorenzo.jpg

A küzdelmet a német kiválóság egyhangú pontozással nyerte meg, ám a kihívó a mai napig feldúltan nyilatkozik az eseményekről. Véleménye szerint a meccs minimum döntetlen volt.

„Úgy értem a Sturm elleni küzdelem pontozása rettenetes volt. Ez egy szoros meccs volt, de úgy gondolom, hogy minimum a menetek felét megnyertem. Még mindig nem értem, hogy a pontozók miért csak kettőt adtak nekem. Az újságírók beszéltek a menedzseremmel, és ők úgy látták, hogy ez a meccs döntetlen volt.” – állítja a csalódott versenyző.

„Azt hiszem, én vagyok a WBA és az IBF övek nélküli bajnoka” – mondta Lorenzo, utalva arra az egy évvel ezelőtti Sebastian Sylvester elleni meccsére, amelyet megosztott pontozással vesztett el.

„Visszatérek, és folytatom a világbajnoki címért folytatott utamat. Sturm azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy visszavágót ad nekem. Szeretnék ismét ringbe lépni ellene. Nagyon frusztrált vagyok. Úgy hiszem, hogy Sturm egyeneseit túl sokra értékelték a pontozók, pedig ezek semmilyen kárt nem okoztak nekem. Kérek mindenkit, hogy nézze meg a meccset!”

A pontozás aránya (117-111, 117-111 és 118-111) honlapunk tudósítója szerint hűen tükrözte a látottakat, vagyis szerintünk korrekt eredmény született.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4398
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel