Light-contact kick-box: kéthetes vépi felkészülés az őszi versenyidőszakra

2011. 09. 03. 10:02
Light-contact kick-box: kéthetes vépi felkészülés az őszi versenyidőszakra

Augusztus elején ismét a Szombathely melletti Vépen edzőtáboroztak az ország light-contact-ban versenyző kick-boxosai. Ezúttal az utánpótlás korosztály is csatlakozott a felnőttekhez, mivel a gazdasági helyzet nem tette lehetővé, hogy két külön edzőtábort szervezzenek.

A lassan már hagyományosnak mondható vépi light-contact kick-box edzőtáborban Zrínyi Miklós mesteredző irányításával két hétig ment a kőkemény munka.

Az edzőtáborban több mint 100 sportoló vett részt, 70-80 fő között mozgott az átlag létszám. Volt, aki végig dolgozta ezt a két hetet, míg mások - munkahelyi vagy egyéb elfoglaltság miatt - csak egy adott időszakra érkeztek. A felnőtt és a korosztályos válogatottakból többen részt vettek Vépen - mely már negyedik éve látja vendégül a kick-boxosokat -, de volt osztrák és szlovák résztvevő is. A program igen kemény: a reggel futással indult, amit délelőtt box, délután pedig kick-box edzés követett. A sok résztvevő miatt különböző csoportokat kellett kialakítani – délután például semi-contact, gyerek light-contact és felnőtt tréningre került sor -, így a tábort vezető szövetségi kapitány, mesteredző, Zrínyi Miklós munkáját öten segítették. Megyénkből Olasz Attila és Hirsch Viktor, míg Szombathelyről Marton Klára, Dancsó Zoltán, és Koszogovits Mihály kapott helyet az edzői stábban.

- Az utánpótlás már az Eb-re készül, náluk a küzdelem dominált, míg a felnőttek más jellegű, főleg alapozó munkát végeztek. Kicsit hosszabb edzéseik voltak, többet futottak. Ez volt az eddigi legnagyobb létszámú tábor. A munka mellett persze egy kis játékot és strandolást is beiktattunk, mert a csapatépítés is fontos, hiszen a versenyzők különböző országrészekből érkeztek. Az elmúlt évekhez képest jelentős előrelépést jelentett a szakmai munkában, hogy edzőkollegáim besegítettek az edzések tartásában. Öröm volt nézni a fiatalokat a speciális munkában. A semi és a light-contact annyira elkülönültek egymástól, hogy már csak külön-külön lehet készíteni a sportolókat. Koszogovits Mihály, aki a válogatottnál is segíti a munkánkat- nem mellékesen a szombathelyi tanárképző főiskolán tanít- remek bemelegítéseket, nyújtásokat tartott. Olasz Attila és Dancsó Zoltán , Hirsch Viktor és Marton Klára segítségével felpörgették az utánpótlás korú sportolókat. Ők teljesen külön foglalkoztak a 10-15 fős csoportokkal. Ezzel lényegesen eredményesebbé vált az elvégzett munka, jobban tudtak figyelni a hibákra, valamint a technika javítására - mondta Zrínyi Miklós.

A táborban nemcsak válogatottak voltak, hanem olyan sportolók is részt vettek , akiknek fontos a mozgás, az egészséges életmód.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel