Lennox Lewis visszatérne Klicsko ellen, vagy mégsem

2013. 10. 11. 19:38
Lennox Lewis visszatérne Klicsko ellen, vagy mégsem

Van az a pénz, amiért korpás Lennox Lewis haja. A 48 éves korábbi világbajnok a boksztörténelem legnagyobb pénzdíjáért, 100 millió dollárért (22 milliárd Ft) megmérkôzne az egyik Klicskóval.

Nagy bátorságra vall 48 évesen a pofozógép szerepét vállalni. Még egy olyan korábbi klasszisnak is, mint a tíz évvel ezelőtt ­vissza­vonult Lewis. A Daily Mail szerint a múlt heti, moszkvai Vladimir Klicsko–Alekszandr Povetkin találkozón orosz mérkőzésszervezők 50 millió dollárt ajánlottak neki, ha összeméri erejét az egyik ukrán óriással. 

Lewis 2003-ban legyőzte Vitalijt, aki vezetett ugyan ellene, ám sérülése miatt a hatodik menet után nem folytathatta. Az idôsebb, 42 éves Klicsko mostanában a politikára összpontosít, Vladimir azonban ringbe szállhat – 100 millióért különösen.

– Néhány éve azt mondtam, ahhoz, hogy levegyem a pizsamámat, ötvenmillió dollár kell, de most már a dupláját kérem, most már drágább vagyok – mondta a brit bajnok, és lehet, igaza van, az orosz promóterek össze tudnák lapátolni ezt a pénzt is. – Inkább Vladimir ellen húznék kesztyűt, és fél éven belül újra harcra kész lennék.

Lewis amúgy jó kondiban van, naponta fut, bár 135 kilós súlyából le kellene adnia, hiszen egykor 25 kilóval könnyebben bokszolt. Mellesleg kijelentette, Szibériában készülne a nagy meccsre. Ha visszatér és győz, George Foremanhez hasonlóan 48 évesen lenne újra világbajnok. (forrás: Bors)

Lennox Lewis később cáfolta, hogy komolyan gondolta a fent olvashatókat.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel