Lengyelországba is győzni megy a Gladiator

2010. 05. 20. 18:53
Lengyelországba is győzni megy a Gladiator

Szombaton Lengyelországban folytatódik a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság, méghozzá a győri Gladiator rybnik-i vendégszereplésével.

A két alakulat eltérő előjellel várja az „A”-csoportban megrendezésre kerülő mérkőzést, hisz a B1 nyitányon a győriek legyőzték a szlovákiai Komárnót, míg a Rybnik komáromi vendégjátékát nem kísérte siker. Ebből azt következne, hogy a szombati mérkőzés esélyesének a rábapartiak számítanak, ám ez nincs teljesen így. A Rybnik ugyanis hazai pályán mindenki ellen esélyes, mivel otthon sokkal erősebb csapat áll a vezetők rendelkezésére.
Team GladiatorA Gladiator csapata

„Teljes csapattal utazunk Lengyelországba, és még egy ifi bokszoló is velünk tart” – mondta a győriek mestere, Nagy Zoltán. „A csapat gerincén nem változtatunk, csak a két szélső súlycsoportban próbálunk ki új embereket. Nehézsúlyban Horváth Gábor utazik velünk, akit régről ismerek, jó bokszolónak tartok, remélem a formája most is jó lesz. Pehelysúlyban egy sajátnevelésű fiatal, Pál Ádám mutatkozik be. Őt most dobjuk be a mélyvízbe, így neki elsősorban a helytállás a fontos, de reményeim szerint mindez eredménnyel is párosul.”

Gladiator magját jól kipróbált, tapasztalt ökölvívók alkotják, akik egyenletes teljesítményt nyújtanak mérkőzésről-mérkőzésre, így Nagy Zoltán joggal bízik a szép eredményben.

„Ez a mag, ez az öt embert, ha nem jön közbe sérülés, biztosan végigbokszolja az idényt. Remélem Horváth is beváltja a hozzáfűzött reményeket, mert őbenne nagy fantáziát látok, már csak azért is, mert nehézsúlyban kevés a kiemelkedő egyéniség.” – jelentette ki a győri szakember. „Portéka Tibor és Szabó László a válogatottnál is figyelembevett ökölvívók. Portéka jelenleg még Szellő árnyékában van, de az idő neki dolgozik, és egy nagyon intelligens bokszolóról van szó. Szabó is egy nagyon színes ökölvívó, akinek ha bejön a meccs előtti elképzelése, bárkit meg tud verni.”

Mindent összevetve, szoros mérkőzés várható Lengyelországban. Ezt a gondolatot osztotta Nagy Zoltán is, aki szintén döntetlen körüli eredményt vár, de reményei szerint a Gladiator javára billen majd a mérleg nyelve.

„Lengyelországban erős az ökölvívás, nagy a merítési lehetőség, így a Rybnik is biztosan meg fogja erősíteni a keretét Poznanból. A döntetlennel már elégedett lennék, de győzni lenne az igazi” – fogalmazott, majd hozzátette: „Az a legfontosabb, hogy mindenki kiadja magából, ami benne van.”

A győri Gladiator várható összeállítása
57 kg: Pál Ádám
60 kg: Rácz Sándor
64 kg: George Nyeki
69 kg: Zámbó Dániel
75 kg: Szabó László
81 kg: Portéka Tibor
91 kg: Horváth Gábor


A BoxingONE Championship hivatalos weblapja a www.boxingone.com címen érhető el, ahol a friss hírek mellett, fotógalériák, videók és versenynaptár várja az amatőr ökölvívás szerelmeseit.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
4557
Conor McGregor „szívhez szóló” búcsúja Nurmagomedov-tól
4518
Evan Holyfield is képernyőre kerül vasárnap hajnalban
3493
Dillian Whyte kihívta a „csaló bohóc” Deontay Wildert
3269
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel