Lamont Peterson veretlen olimpiai bajnokot győzött le

2015. 10. 18. 19:51
Lamont Peterson veretlen olimpiai bajnokot győzött le

Szombat éjjel a virginiai Fairfax városában rendezték azt a profi boksz gálát, melynek főmérkőzésén a volt kisváltósúlyú világbajnok Lamont Peterson (34 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen) többségi döntéssel, 12 menetben verte a pekingi olimpiai aranyérmesét, a dominikai köztársaságbeli Felix Diaz-t (most 17 győzelem – 1 vereség).

A váltósúlyú meccs a pontozólapokon némileg szoros volt (114-114, 117-111, 116-112), ám Peterson szerint eleget tett a győzelemért, vagyis megérdemelte, hogy az ő kezét emeljék magasba.

„Minden alkalommal, amikor azt hallom, hogy szoros volt az eredmény, ideges leszek” - fogalmazott a kisváltósúlyú kategóriát immáron végleg a háta mögött hagyó Lamont Peterson. „A küzdelem során végig úgy gondolom, irányítom a küzdelmet, és pontelőnyben vagyok. Megdöbbentem, amikor kihirdették, hogy nem egyhangú a pontozás. Erősen kezdtem, de a meccs közepén kicsit elhalványultam, de a végén eleget tettem, hogy én nyerjek. Ám ahogy vége lesz a napnak, a győzelem csak győzelem marad.”

Felix Diaz nem osztja Peterson véleményét: „Nagy küzdelmet vívtam. A döntés nem nekem kedvezett, de én mindent megtettem. A bírók nem azt látták, amit mindenki más.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2083
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel