Kurtucz Csaba: a vb megkongatta a vészharangot, lépnünk kell
Kurtucz Csaba, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke szerint az elmúlt években nagyon sokat fejlődött a nemzetközi női mezőny, a magyar csapat világbajnoki szereplése pedig "megkongatta a vészharangot", ezért lépniük kell.
A januárban megválasztott elnök úgy véli, hogy a magyar ökölvívásban van egy régi beidegződés, ami miatt kissé belterjessé vált a felkészülés.
Az elnök azt is kiemelte, hogy már tettek lépéseket a nemzetközi színtér felé, mivel a nők a vb előtt Olaszországban is készülhettek. A rendszerszintű fejlődéshez azonban szerinte idő kell, és a csapatnak fel kell nőnie az erősebb ellenfelekhez.
Tóth Zsuzsanna, a szervezet főtitkára megerősítette a korábban szupernehézsúlyban hatszoros magyar bajnok MÖSZ-elnök észrevételeit, ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a világbajnokságon a sorsolás nem kedvezett a magyaroknak.
Az Új-Delhiben rendezett vb-n mind a nyolc magyar ökölvívó az első meccse után búcsúzott.
A férfiak azonban - Kurtucz szerint - jó formában várják az egy hónap múlva kezdődő vb-t. Példaként említette a légsúlyú Bernáth Attilát, aki a belgrádi Winner elnevezésű nemzetközi viadalon legyőzte az aktuális spanyol Európa-bajnokot, Martin Molinát. Az elnök úgy véli, a férfi válogatott már az európai kvalifikáción is megmutathatja a benne rejlő potenciált, és a főtitkárral együtt több kvótaszerzésben is bíznak a nyár eleji évi Európa Játékokon.