Közeli a Usyk-Chisora véglegesítése

2020. 09. 17. 10:20
Közeli a Usyk-Chisora véglegesítése

Közeli a bejelentés.

Mindketten kevesebb pénzt kaphatnak.

Eredetileg május 23-án rendezték volna az Oleksandr Usyk – Dereck Chisora nehézsúlyú összecsapást, ám a koronavírus-járvány miatt – ezt a küzdelmet is – elhalasztották. Azóta többször írtunk a párharcról, de a mai napig nem véglegesítették a helyszínt és az időpontot.

A nemzetközi szaksajtóban megjelentek szerint még mindig nincs végleges döntés, ám Eddie Hearn már arról nyilatkozott, hogy közeli a bejelentés.

Közel vagyunk hozzá. Úgy értem, hogy mindkét srác megértette, az O2 Aréna nélkül, zárt kapuk mögött sokkal kevesebb a bevétel, így nekik is kevesebb pénzzel kell beérniük. Mindketten továbbra is akarják a mérkőzést. Megpróbálunk úgy matekozni, hogy működjön a képlet. – fogalmazott Hearn.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32778
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel