Kovács Richárd győzelemmel indította útnak a magyarokat

2017. 06. 16. 22:14
Kovács Richárd győzelemmel indította útnak a magyarokat

Magyar szempontból a lehető legjobban indult a harkivi ökölvívó Európa-bajnokság.

Kovács Richárd egyhangú pontozással győzte le a finn Rasmus Bergmant.
 
A két Eb újonc csatájában Kovács merevebben kezdett, de szorongása szerencsére megszűnt miután lassan feloldódott. Kovács a II. menetben is hozta a verekedős bunyóját és a finn rogyadozó lábakkal, de kihúzta a menetet. A III.menet első fele oda-vissza bunyót hozott, de Kovács a meccs végén uralta a teret és végül egyhangú győzelmet szerzett.

A következő ellenfele a belorusz Makszim Viklauch lesz június 19-én. A 28 éves belorusz bokszoló megnyerte hazája bajnokságát az utóbbi két évben. Idén a Bocskai emlékversenyen harmadik lett. itt jöhetett volna létre az első Kovács Richárd elleni meccse, de a magyar bokszoló sérülés miatt nem tudott verekedni. Így Viklauch eddig még soha sem bokszolt magyar versenyző ellen. Idei legnagyobb sikere az Usov emlékverseny aranyérme.

A szombati magyar mérkőzések
52 kg: Szaka István - Manuel Fabrizio Cappai (ITA)
56 kg: Csóka Nándor - Peter McGrail (ENG)
69 kg: Vadász András - Vasili Belous (MDA) 17-én
91 kg: Hámori Ádám - Nicolas Weizmann (GER) 17-én
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5030
Fekete László ambiciózus tervei
3563
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
69
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2964
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel