Kovács István nem folytatja munkáját a WBO-nál

2021. 03. 23. 22:22
Kovács István nem folytatja munkáját a WBO-nál

Kokó „csúcspozícióba” került az amatőr ökölvívásért felelős AIBA-nál – főtitkárként a sportág megújításáért fog dolgozni.

A profiktól viszont búcsúzik.

Mint arról a monokli.com korábban beszámolt, Kovács „Koko” István lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség, vagyis az AIBA főtitkára, ami óriási elismerés, ugyanakkor minden bizonnyal egy óriási személyes kihívás is az 50 éves sportdiplomata számára. A magyar sportember amatőr karrierje során két alkalommal is amatőr (AIBA) világbajnok volt (1991 Sydney és 1997 Budapest), illetve a barcelonai olimpián bronzérmes, négy évvel később, Atlantában (1996) már aranyérmet ünnepelhetett.

Kovács István kinevezését először az AIBA közölte a reggeli órában, de akkor még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a sportvezető WBO-nál betöltött pozíciójával. Kokó ugyanis az egyik legerősebb profi szövetség, a Boksz Világszervezet (WBO) alelnöke, európai vezetője. Kedden erre is fény derült.

Kovács István az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden elmondta, Umar Kremlev invitálását többször is elhárította, később azonban felvázolta neki az amatőr ökölvívásban tapasztalt problémákat az elmúlt évtizedekből, és jelezte, amennyiben ezek kijavításával foglalkozhat, vállalja a pályázást.

Kiemelte, legfontosabb feladatai egyikének a sportág megújítását tartja, és azt, hogy hidat építsen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, valamint az AIBA között annak érdekében, hogy a sportág a 2024-es párizsi olimpián is ott lehessen.

Érdekesség, hogy Kokó tagja a NOB (Nemzetközi Olimpia Bizottság) azon munkacsoportjának is, amelyik a Tokiói Olimpia ökölvívó programját szervezi. Ezt mint köztudott, „rendesen” az AIBA-nak kellene végeznie, de a korábbi vezetés ténykedése miatt a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) NOB tagsága felfüggesztésre került.

Kovács István közölte, az amatőr bokszba való visszatérésével nem folytatja munkáját a Boksz Világszervezetnél (WBO), ahol visszavonulása óta, vagyis 19 évet dolgozott. 

(x) shop.monokli.com - boxfelszerelés, minden egy helyen!
boxzsák, boxkesztyű, bandázs, foggumi, stb...

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel