Kovács Attila: Legyen szebb a születésnap

2013. 09. 09. 15:54
Kovács Attila: Legyen szebb a születésnap

Kovács "Vipera" Attilát négy év után ismét címmeccsen láthatjuk, ugyanis pénteken a Magyar-bajnoki övért lép szorítóba.

Kovács 'Vipera' Attilát négy év után ismét címmeccsen láthatjuk, ugyanis a Ferobox Event ökölvívója szeptember 13-án, pénteken a nagyváltósúlyú magyar bajnoki övért lép szorítóba a Magyar Esten. A profi boksz gála ezúttal Budapesten a Barna Negrában lesz, az eseményt a Sport Televízió élőben közvetíti.

Kovács 'Vipera' Attila (34 meccs, 30 győzelem, 18 K.O.) tudatosan készül erre a címmeccsre, hiszen már júniusi győzelme után nem sokkal megkezdte az edzéseket. „2-3 hetet pihentem csak a nyáron, aztán meg is kezdtük a munkát. Először csak óvatosan természetesen, mostanra viszont már gyorsítottuk a dolgokat és már nagy izgalommal várom a pénteki meccset. Jó formában vagyok, a körülményekhez képest kihoztuk a maximumot a felkészülésből. Szerintem nem lesz gond, nagyon bizakodó vagyok."

A győri ökölvívó jó néhány címmeccsen túl van már, utoljára viszont négy éve lépett övért a kötelek közé. „Bár minden meccsre ugyanolyan lelkesedéssel készülök és a cél érdekében mindent alárendelek, nagyon motivál az, hogy ismét övért bokszolhatok. Ez remek érzés. Természetesen az sem lesz gond, ha végigmegy a tíz menet, erre készültem. Állóképességem teljesen rendben van."

Viperát arról is megkérdeztük: mit tud ellenfeléről, Munkácsy Lajosról (18 meccs, 9 győzelem, 4 K.O.)? „Annyira nem ismerem. Azt tudom, hogy régen is bokszolt már, aztán volt egy nagyobb kihagyása. Egy meccsét láttam, ez alapján ügyes srácnak tartom, jó a küzdőszelleme, megy előre és támad. Összességében jó ökölvívó, de nincs mese, le kell győznöm, hogy bajnok lehessek."

Talán azon már senki nem lepődik meg, hogy a Ferobox Event többi ökölvívójához hasonlóan Kovács sem az a babonás fajta. „Péntek 13-a számomra csupán annyit jelent, hogy másnap 14-e lesz a keresztlányom születésnapja, amit megpróbálok egy győzelemmel még szebbé tenni és ezt ajándékozni neki. Egyébként 2007-ben én már majdnem bokszoltam egyszer péntek 13-án. Az IBO címvédő meccsemet terveztük április 13-ára, de bokasérülésem volt, úgyhogy el kellett tolni májusra. Akkor győztem T.K.O.-val a tízedik menetben Robert Frazier ellen."

Szenzációs nap vár egyébként az ökölvívás szerelmeseire szeptember 13-án, hiszen a budapesti Barba Negrában Nagy Sándor is magyar bajnoki címmeccsen bokszol Faur Csaba ellen, de szorítóba lép két ifjú tehetség Baranyi Richárd és Baran Attila, valamint a csapat kispehelysúlyú kiválósága, Bedák Zsolt is megmutatja, hogy mennyire (nem) babonás a Sport Televízió által élőben közvetített, a szervezők által Magyar Estre keresztelt gálán. A fellépő bokszolók szinte kivétel nélkül a magyar ranglista első három helyén szerepelnek súlycsoportjukban.

sajtóközlemény, Felix Promotion
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4385
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel