Kovács „Vipera” Attila TKO-val lett Magyar-bajnok

2013. 09. 13. 22:34
Kovács „Vipera” Attila TKO-val lett Magyar-bajnok

A péntek esti Ferobox Event gála főmérkőzésén Kovács Attila megszerezte a Magyar-bajnoki övet nagyváltósúlyban.

A Kovács Attila – Munkácsy Lajos összecsapás első három menete inkább taktikus küzdelmet hozott, mindkét ökölvívó megfontoltan, a biztonságot előtérbe helyezve igyekezett kibontakozni. Munkácsy próbált előrefelé bokszolni, míg a korábbi IBO vb-címvédő türelmesen fogadta, hogy megpróbálja keresztbeverni. A negyedik körben kissé felpörögtek az eredmények, több volt az ütés, Munkácsy megpróbált „ragadni”, és az utolsó pillanatban egy remek bal-jobb kombinációval tisztán és keményen el is találta Kovácsot.

Az ötödik menetben aztán gyorsan befejeződött a küzdelem, „Vipera” egy perc után előbb egy remek állra mért balhoroggal térdeltette Munkácsyt, majd támadásban maradt, és kicsivel később több ütéssel megrendítette. Flórián Béla mérkőzésvezető TKO-val beszüntette a küzdelmet.

Ezzel a sikerrel Kovács Magyar-bajnok lett, rekordja immáron 31 győzelmet jegyez, négy vereség mellett.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32773
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel