Kösd fel a gatyád Bozai Gyula

2013. 06. 21. 10:35
Kösd fel a gatyád Bozai Gyula

Jövő szombaton Szigetszentmiklóson rendez boxgálát a Feja Promotion, ahol cirkálósúlyban címmeccs is lesz.

A budapesti vállalkozás az UBC cirkálósúlyú nemzetközi-bajnoki címéért készül megrendezni a Bozai Gyula – Palik Patrik összecsapást. Bozai jól ismert alakja a súlycsoportnak, ám ellenfele nincs különösebben megilletődve, magabiztosan várja a június 29-i találkozót.

„Nagyon jól érzem magam így másfél héttel a mérkőzés előtt, remekül alakult az eddigi felkészülésem, a kondim is egyre jobb. Pár dolgon még csiszolunk a hátralevő időben, de legszívesebben már most kötelek közé lépnék” – fogalmazott Palik Patrik, aki a folytatásban az ellenfeléről is nyilatkozott.

„Elég harcos, karakán bunyós benyomását kelti a ringben, de nem érzem rajta azt az átütő erőt, amivel problémát okozhatna” – jelentette ki a budapesti ökölvívó. „Úgy gondolom, hogy azzal a gyorsasággal, mivel én rendelkezem, nem tud majd mit kezdeni. Ezúton üzenném neki, hogy kösse fel a gatyáját.”

„Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam a címmérkőzésre Feja Tibortól, mert nem mindenkinek adatik meg a lehetőség itthoni környezetben címmérkőzésen bizonyítani. Nem lehet más a célom, mint győzni”
– zárta gondolatait a cirkálósúlyú versenyző.

A gálán szorítóba lép még Szebelédi Renáta, Nemesapáti Nobert, Szabó Achilles, Hornyák Máté, Chamie Gina, míg Szendi Dávid a profi thai-boksz Magyar-bajnoki övért meccsel, Urbán Péter pedig K-1 prestige küzdelemben vesz részt. Utóbbi két versenyző a társszervező Miklósi Sasok Thai Boksz Keszi Gym fighterei.

Szigetszentmiklósi Városi Sportcsarnok
2013. június 29, kapunyitás 17 órakor
Jegyeket a helyszínen 2500 forintért lehet vásárolni
Jegyinfó és jegyrendelés: Keszi Zoltán (tel.: 06 30 5957 293)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
678
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4405
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel