Komolyan veszik Floyd Mayweather halálos fenyegetését

2021. 05. 13. 17:56
Komolyan veszik Floyd Mayweather halálos fenyegetését

A Logan-testvéreket éjjel-nappal testőrök őrzik.

Elmondásuk szerint Floydnak akkora hatalma van, hogy komolyan kell venniük a fenyegetését.

Mint arról az elmúlt héten beszámoltunk, eléggé botrányosra sikeredett Floyd Mayweather és Logan Paul első sajtótájékoztatója, melyet kettejük július 6-án megrendezésre kerülő bemutató mérkőzését hivatott promótálni. A balhé alapját az szolgáltatta, hogy Paul öccse, a szintén bokszkarriert építő Jake Paul ellopta Mayweather (fejéről a) sapkáját, amint a bokszlegenda nagyon bepöccent – még az is elhangzott a szájából, hogy meg fogja ölni az amerikai közösségi média-sztárt.

Nos, ha hinni lehet a megjelenteknek, akkor Paul-ék igenis komolyan veszik Floyd fenyegetését, testőröket fogadtak, ellenben a rendőrségi feljelentést nem akarnak tenni.

„Ha van valaki, aki rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, gazdagsággal, mint Floyd Mayweather rendelkezik, valamint figyelembe vesszük a kapcsolatait, akkor azt komolyan kell venni. Akkor is, ha egy kib@szott sapkáról van szó! Igen, komolyan vesszük annak a szar alaknak a fenyegetését.” – fogalmazott Logan Paul, aki ennek ellenére nem akar hivatalos eljárást kezdeményezni.

Tegyük hozzá, hogy bár ebben a „konfliktusban” nagyon sok elem egészen biztosan a show-része, de – látva Floyd kiborulását – a sapkás balhé nem volt az. Jake nem is úszta meg: a dulakodás közben kapott pár pofont – az orra, és az egyik foga bánta.

Ugyanakkor abban is biztosak vagyunk, hogy Floyd nem fog gyilkossági ügybe keveredni egy 100 dolláros baseball-sapka miatt.

Monokli Shop - klikk!

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
677
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4402
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel