Komoly változásokat tervez az új bokszelnök, Kurtucz Csaba

2023. 03. 10. 18:24
Komoly változásokat tervez az új bokszelnök, Kurtucz Csaba

Jelenleg az olimpiai kvalifikációs Európa Játékok a legfontosabb a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) számára, ám az új elnök, Kurtucz Csaba stábjával már olyan új programokon dolgozik, melyek - reményei szerint - hosszú távon lendítik fel a sportágat.

A korábbi kiváló szupernehézsúlyú öklözőt januárban választották meg a leköszönő Bajkai István helyére.

Kurtucz Csaba az MTI-nek elárulta, novemberben kereste meg 4-5 klub, hogy vállalja el a jelöltséget, az őt támogató egyesületek száma pedig gyorsan húszra nőtt, majd a januári tisztújításon ellenszavazat nélkül kapott bizalmat a közgyűléstől.

Kurtucz Csaba hatszor nyert szupernehézsúlyban magyar bajnokságot, de más küzdősportokban is ob-győztesnek mondhatja magát. A közgazdász végzettségű, 41 éves szakember sportkarrierje után a bankszektorban helyezkedett el és jelenleg is egy német banknál dolgozik a MÖSZ mellett. Elmondása szerint a két feladat egyelőre még megoldható egyszerre, ez az állapot ugyanakkor sokáig nem tartható fenn.

"Reggel 9 óra után érkezem a szövetségbe és itt vagyok este nyolcig, aztán elmegyek edzeni és éjszaka 11 óra körül érek haza. Egyértelmű, hogy előbb-utóbb majd el kell engedni a banki munkát" - jegyezte meg az elnök, aki újabban bokszedzéseket is végez, bár az ökölvívással vigyáznia kell, mert a 2000-es években kétszer műtötték keresztszalagjait. - "Mostanában igyekszem minél több klubot meglátogatni, többek között azért, hogy lássam, milyen körülmények között folyik a munka, és azt kell mondjam, akad tennivaló a boksztermekben."

A magyar boksz jelenlegi legfontosabb célja a jó szereplés az Európa Játékokon. Kurtucz Csaba szerint mindenki azt szeretné a szövetségben, hogy minél jobban sikerüljön a júniusi, lengyelországi megméretés, mely idén az egyetlen lehetőség az ötkarikás kvóta megszerzésére.

"Összességében két-három párizsi kvótának örülnék, de őszintén szólva ezek megszerzése nagyon nehéz feladatnak ígérkezik. A férfiaknál szinte felére csökkent a súlycsoportok száma, 13 helyett hét kategóriában lesznek versenyek Párizsban, ami azt jelenti, hogy egyes súlyokban duplájára nő a mezőny. A 60 kilogrammban például Veres Roland révén van bokszolónk a legjobb négyben Európában, de Rolandnak le kell mennie 57 kilóba, s ott kell megküzdenie az ötkarikás helyekért, mert eredeti súlya már nem olimpiai kategória, ahogy az 54 sem, így onnan is lesz, aki felmegy. Márpedig az Európa Játékokon ebben a súlycsoportban mindössze négy kvótát osztanak, azaz elődöntőbe kell jutni a kvalifikációhoz" - érzékeltette a sportvezető a feladat komolyságát.

Hozzátette, hogy a férfiaknál Veres Rolandban, illetve a hozzá hasonlóan Európa-bajnoki harmadik Kovács Richárdban (63,5 kg), és a már honosított, ukrajnai Akilov Filipben (71 kg) látja a legnagyobb potenciált a párizsi kvótaszerzésre, de a szupernehézsúlyú Kiss Leventét is nagy tehetségnek tartja, míg a női mezőnyben Hámori Luca (66 kg) lehet magyar részről a legnagyobb esélyes. Mellette a Veres Rolandhoz hasonlóan a kick-boxból átcsábult Busa Gabriellát, illetve Szűcs Szabinát, Lakotár Hannát és Nagy Tímeát emelte ki.

Az elnök hangsúlyozta, noha a figyelem elsősorban a kvótaszerző viadalon van, közben már több programot elindítottak a szövetségben, illetve számos terv készül a hazai boksz fellendítésére. Szavai szerint négy-öt terület van, ahol meg kell erősíteni a sportágat. Egyrészt az utánpótlásbázis növelését kell megoldani, gyerekeket kell toborozni, például úgy, hogy az edzők ellátogatnak az iskolai testnevelésórákra. Szintén szükség van az edzők képzésére és helyzetük javítására.

"Jobban meg kell becsülnünk edzőinket, amivel a motivációjukat is javíthatjuk. Emellett persze szintén fontos, hogy az edzőképzésünk jobb legyen, meg kell határozni egy alapot, amit megtanítanak a versenyzőknek, amire majd fel lehet építeni az egyéni képességeknek legmegfelelőbb képzést" - fogalmazott Kurtucz Csaba.

Komoly kihívás és egyértelműen az egyik legnagyobb kérdés a sportágban a sportolók megtartása, ugyanis rengetegen hagyják abba a bokszot 18 éves koruk után. Ennek a folyamatnak lehet az egyik ellenszere a csapatbajnokság feltámasztása, melyen Kurtucz Csaba tervei szerint pénzt kapnának a sportolók. A kettős életpályamodell bevezetését is sürgetné, melynek segítségével a sportot és a tanulást támogatnák, s aminek segítségével akár 24 éves korukig is folytathatnák a sportot az öklözők, miközben a civil életükre is fel tudnak készülni.

Az elnök szintén a fontos feladatok között emelte ki, egy szakmai tudásbázis kialakítását, aminek érdekében már a sportállamtitkársággal is felvették a kapcsolatot, valamint a sportág marketingjének javítását, új szponzorok bevonását. Ez ügyben már történt előrelépés és több támogatóval is közel vannak a megegyezéshez.

Az ökölvívást az elmúlt években komoly botrányok rázták meg, a nemzetközi szövetség jelenleg is fel van függesztve, így az olimpiai tornát és annak kvalifikációját sem rendezheti meg. Az utóbbi hetekben pedig újabb ügy rengette meg a sportágat, miután előbb az Egyesült Államok, majd több más ország is bejelentette, bojkottálja az idei női és férfi világbajnokságot, mivel a nemzetközi szövetség (IBA) engedélyezi azokon a részvételt az oroszoknak és fehéroroszoknak, ráadásul saját zászlajuk alatt. Kurtucz Csaba ezzel kapcsolatban azt mondta, a sportnak politikamentesnek kell lennie és nem az a megoldás, hogy egyes országok nem vesznek részt sportáguk csúcseseményein.

"Egyeztettünk erről a kérdésről az államtitkársággal és a Magyar Olimpiai Bizottsággal is és az az egyértelmű álláspontunk, hogy nem bojkottáljuk a női és a férfi világbajnokságot sem" - jelentette ki a MÖSZ első embere.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35495
Karacs Attila: K-1 Életmű - A kezdetek
793
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
4064
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5264
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel