Kőkemény csatát vár a „Rosszfiú”

2013. 09. 16. 17:18
Kőkemény csatát vár a „Rosszfiú”

Pénteken, Londonban, a WBO (Boksz Világszervezet) könnyűsúlyú Európa-bajnoki lép kötelek közé a „Rosszfiú” Máté Ádám, éspedig az ír „Szikla”, Stephen Ormond ellen. A Profibox Promotion versenyzőjével beszélgettünk az esélyekről.

A 30 éves Stephen Ormond nagyon hasonló rekorddal rendelkezik, mint Máté, 13 győzelme mellett egy vereséget jegyez, 6 KO/TKO mellett. Eddig egy ismert, Nagy Britanniában jegyzett ellenfele volt, Paul Appleby személyében, ám szoros, de egyhangú pontozással kikapott.

„Már volt szó erről a srácról körülbelül két és fél hete is, de akkor úgy volt, hogy Mizsei Gyuri bokszol vele” – fogalmazott Máté Ádám (12 győzelem – 2 vereség). „Már akkor is megnéztem egy mérkőzésrészletet tőle. Nem szoktam nézegetni ellenfélről videót, max kis részleteket, amiből leszűröm a gyorsaságát, technikai tudását, lábmunkát, de nem szeretem nézegetni a meccseiket különösképpen.”

A 22 éves soproni versenyző tavaly novemberben egyszer már bokszolt Angliában, éspedig az IBO junior vb-övéért. Máté akkor komoly, emlékezetes mérkőzést vívott, melyet az egyik bíró csak 96-95 arányban adott a hazai versenyzőnek. Az akkor mérkőzés tapasztalatairól kérdeztük.

„Az angol mérkőzés nagyon jót tett nekem, tíz meneten át kőkemény csata volt, rengeteg ütésmennyiséggel, és indulattal. Nem volt ott üresjárat, többször meg volt fogva az angol, és több helyen fel is repedt. Az egyik pontozó lapja is arról árulkodott, hogy bizony bárhol máshol nyertem volna, de ez most más lesz! Akkor sem izgultam, nem volt bennem az, hogy külföldön vagyok, nem volt bennem semmilyen más gondolat, csak hogy harcolni megyek be a ringbe, és ez most sem lesz máshogy. Győznöm kell!” – jelentette ki eltökélten.
Máté Ádám edzés.jpgMáté Ádám edzés.jpg
Külföldön nehéz nyerni, ezt minden bokszrajongó tudja. Pontozással pláne. De mit gondol erről Máté Ádám?

„Tisztában vagyunk vele, hogy a hazai pálya előnye nem nekünk dukál, de ez kit érdekel? Ha szoros pontozással kapok ki, és látom Petrányi Zolin azt, hogy büszkén áll velem fent a sarokban, és a családom is büszke rám, akkor azt mondhatom, hogy már megérte. Persze fáj a vereség, mert kinek ne fájna?! De én nem veszíteni megyek külföldre, nem felhozó szerepet megyek ki, nem játszani, meg imitálni fogom a bokszot, hanem azért, hogy jót bokszoljak, és mindenáron harcoljak.”

Máté Ádám elmondta, hogy felkészülésén nem fog múlni az esetleges siker, bírni fogja erővel a tíz menetet.

„A legutóbbi meccsem óta pihentem egy hetet, de ez nem befolyásolja kondíciómat. Munka mellett is szeretném magam száz-százalékos formába hozni a meccs napjára, hogy simán letudjam bokszolni nagy tempóban a tíz menetet, és amikor kell, meghajrázni egy-egy etapot. Nem készülök a srácra, hiába is készülnék, a ringben dől el, hogy ellenem milyen stílusban fog bokszolni. Egy sokat mozgó, rakkoló, rengeteget ütő srác, aki szélesen üt. Egyedül edzem, megvan a saját kis edzéstervem, amit magamnak állítok össze, és azt végigcsinálom. Igyekszem majd eleget sparringolni is, de ez nagyban a munkámtól függ, hogy mikor leszek szolgálatban” – jelentette ki Máté még az elmúlt héten, amikor a versenyzővel beszélgettünk.
Máté Ádám az IBO meccs utánMáté Ádám az IBO meccs után

Máté Ádám rendszeresen nagy csatában áll különböző boxfórumok felhasználóival, mivel igazi megosztó személyiség, ahogy mondani szokták. A bunyós gyakorlatilag fel van készülve arra, hogy ha győz, ha veszít, kapja majd a kritikákat.

„Háborúk voltak és lesznek, de a katonáim hallhatatlanok - egyszer ezt egy híres rapper mondta, és ezt mindenki értelmezheti, ahogy szeretné. Ahogy már többször mondtam, nem kell, és nem is kérem, hogy szeressen bárki is, de amíg nem beszélnek velem pár szót, vagy nem ismerik a háttért, ahogy készülök edző és normális háttér nélkül, addig ne ostorozzanak, hogy én mit és hogy csinálok, nyilatkozok. 12 vagy 24 órás szolgálat után is elmegyek edzeni és futni, magamért csinálom a bunyót, mert szeretem. A fórumozok meg, ha abban látják örömüket, hogy engem oltogatnak vagy rajtam köszörülik a nyelvüket, hát tegyék, az vesse rám az első követ… szokták mondani.”

Kicsit talán előreszaladtunk a gondolatokkal, amikor Máté a mérkőzés utáni terveiről kérdeztük zárásképp. A bunyós ennek ellenére készségesen válaszolt.

„Mindig az adott mérkőzésen a terv, hogy azt győzelemmel abszolváljam. Ez a sport most nehéz anyagi helyzetben van, és ezért is nagyon nehéz lenne megmondani, hogy mik a konkrét tervek, de annyit tudok mondani, hogy mindenképp Magyar-bajnoki, vagy egy kisebb szervezet címéért szeretnék, és remélhetőleg fogok is bokszolni még idén.”

fotók: Máté Ádám -  facebook
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5657
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32751
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4274
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
97
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel