Klicsko meccs nélkül marad Amerika?

2010. 02. 27. 00:20
Klicsko meccs nélkül marad Amerika?

Sokak számára talán meglepő írást közölt egyik laptársunk, a profibox.hu oldal. Információik szerint Észak-Amerikában egyáltalán nem kerül adásba a március 20-i, Vlagyimir Klicsko – Eddie Chambers WBO/IBF nehézsúlyú világbajnoki összecsapás. Azért is meglepő ez a hír, hiszen az ukrán ezúttal egy amerikai kihívóval bokszol, mégsem láthatják a küzdelmet az amerikai rajongók.

És valóban, sem az HBO, sem a Showtime, de még csak az ESPN sem jelzi honlapján, hogy nehézsúlyú világbajnoki összecsapást közvetítenek.

Ennek oka többrétű: tavaly nyáron az HBO minden követ megmozgatott, hogy amikor David Haye megsérült, Vlagymir Klicsko (53 győzelem – 3 vereség) halassza el a németországi gáláját az angol felépüléséit, mert nem érdekli Amerikát a Ruszlan Csagajev elleni meccse. Mivel az ukrán megmakacsolta magát, az HBO elállt a közvetítéstől, így az a találkozó az ESPN csatornán landolt.

Már akkor is hallani lehetett olyan hangokat, miszerint az HBO többé nem is akar hallani az ifjabb Klicskóról, s mivel az ESPN-en közvetített meccs nem is hozta az elvárt nézettséget, a piac másik nagy szereplője, a Showtime sem kér az ukránból.

Az itthoni hatásvadász, sokszor a semmit egekig magasztaló médián felnőtt magyarországi ökölvívó rajongók közül bizonyára sokan értetlenkednek a híren, ám ha Klicsko néhanapján, egyszer-egyszer közönségszórakoztató bokszot mutatott volna be, úgy mindez nem történik meg. Mert az ukrán által bemutatatott bunyót csak ezzel a három szóval lehet illetni: színtelen, szagtalan, de halálos!
Klitschko Chambers

Teljesen ugyanakkor nem maradnak Klicsko-Chambers nélkül az amerikaiak, mivel ha fizetnek 14,95 dollárt, akkor az ukrán testvérpár weblapján élőben megtekinthetik azt. Mindez azonban visszalépés, még akkor is, ha Vlagyimir Klicsko mindezt másként kommunikálja:

„Izgatott vagyok az internetes közvetítés lehetőségétől. Szeretek dolgozni a számítógépen, és nyitott vagyok az új technológiák iránt. Örülök az ötletnek, mivel így úttörők vagyunk egy nagyon fontos piacon. Én biztos vagyok benne, hogy nagy jövő előtt áll ez a technológia” – nyilatkozta honlapján Klicsko.

Az igazság azonban az, hogy már 4-5 éve is volt olyan tengerentúli bokszgála, melyet hasonló összegért, legálisan, az interneten is figyelemmel lehetett követni.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5634
Fekete László ambiciózus tervei
12458
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
352
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3062
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel