Klicsko: dicsőség lenne meghalni a hazáért

2022. 03. 05. 11:06
Klicsko: dicsőség lenne meghalni a hazáért

Dicsőség lenne meghalni a hazáért - mondta Vitalij Klicsko kijevi polgármester az ARD német országos közszolgálati televíziónak egy pénteken sugárzott interjúban, amelyben kiemelte, hogy az orosz invázióval dacoló ukrán fővárosban "horror" lett az élet.

MTI

A profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok elmondta, hogy sok-sok katona mellett már nagyjából száz civil is meghalt a több mint egy hete tartó orosz támadásban. Kifejtette, hogy a legnagyobb kihívás a fűtés, az áram és a vízellátás biztosítása, és nagyban nehezíti az önkormányzat dolgát, hogy a szállítási, logisztikai rendszer összeomlott.

Mindeközben a városban orosz rakéták csapódnak be, és védőire orosz mesterlövészek vadásznak. Az egész egy "horror" - mondta a kijevi polgármester.

Elmondta: soha nem gondolta volna, hogy sikeres sportolói és politikusi karriert építve egyszer csak egy háborúban találja magát, de így van ezzel a többi kijevi is. Így például a napokban találkozott egy hegedűművésszel, egy sebésszel és egy színházi szakemberrel, akik szakmájukat feladva beálltak harcolni. Hangszer, szike vagy szövegkönyv helyett "gépkarabély van a kezükben", de "nincs más választásunk, meg kell védenünk az otthonunkat, a családunkat" - emelte ki Vitalij Klicsko, hozzátéve, hogy Kijev védői a szabadságért, a demokráciáért és az európai értékekért is harcolnak.

A bokszlegenda kiemelte: ha elesik a harcban, akkor a hazájáért adja az életét, a hazáért meghalni pedig dicsőség.

Az 50 éves polgármester öccse, Volodimir Klicsko - kétszeres nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok - hozzátette, hogy a legrosszabbak az éjszakák, mert akkor a legintenzívebb az orosz ágyúzás. Rámutatott, hogy mindez nem valami távoli térségben, a német nézőktől idegen világban történik, hanem Németországtól alig néhány óra alatt megtehető távolságra.

A 45 éves volt sportoló felidézte, hogy 2018-ban éppen Kijevben tartották a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjét, 2012-ben pedig Ukrajna Lengyelországgal közösen rendezte meg a labdarúgó Európa-bajnokságot, és ezekre az eseményekre is "sok barátunk jött el szerte a világból".

„Az ukránok barátainak most is ki kell állniuk az ország mellett, és meg kell szakítaniuk az együttműködést Oroszországgal, különben nagyon nehéz sorsra jut Ukrajna” - mondta Volodimir Klicsko.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel