Klasz Árpád – Mestermunka

2021. 10. 17. 10:46
Klasz Árpád – Mestermunka

Érett bunyó jó ellenféllel szemben - Klasz Árpád úgy nyert magabiztosan, hogy a kézfejében több csont is eltört.

Szombat este a Madárfészek Akadémiának is otthont adó újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban rendezték azt a profiboksz gálát, melynek főmérkőzésén a veretlen nagyközépsúlyú Klasz Árpád két kisebb világszervezet vb-övéért lépett ringkötelek közé. Ellenfele a sok nagy csatát megélt, klasszis ellenfelekkel szemben is helytállt fehérorosz Siarhei Khamitski volt.

A telt ház előtt megrendezett eseményen Klasz egészen kiváló, de ami még fontosabb, érett bunyót mutatott be. Ha kellett türelmesen, távolról bontogatta ellenfelét, de ha lehetőség adódott, „rápörgetett”, és komoly kombinációkkal szórta meg riválisát. Kétség sem férhetett hozzá, hogy a hazai ökölvívó a boksz minden elemében jobb volt a belorusz sportembernél.

Sajnos a mérkőzés közepétől a ringgel problémák adódtak – a sok felhordott víz és izzadtság miatt mindkét bunyós, de főleg Klasz sokat csúszkált. Hiába próbálták a szervezők és a csapatok bunyóra alkalmas állapotba hozni a küzdőteret, az egyre rosszabb állapotba került. Idővel képtelenség volt rendesen kitámasztva komoly ütést indítani.

Klasz ennek ellenére a 8. menetben egy remek ütéssel padlóztatta riválisát, egyértelművé téve, hogy ki az „úr a háznál”.

A 10. menet közepén a sok csúszás miatt a mérkőzés vezető bíró és a supervisor úgy döntött, hogy technikai okok miatt a menet végén befejezik az eredetileg 12 körösre tervezett világbajnoki összecsapást, és az addig letelt 10 menet alapján hirdetnek győztest – Klasz Árpád egyhangú pontozással, 100-90, 100-90 és 99-91 arányban diadalmaskodott, és lett az UBO és a GBF szervezetek nagyközépsúlyú világbajnoka. Gratulálunk. A küzdelem után kiderült, hogy Klasz Árpád (13 győzelem, 0 vereség) sérülten bokszolt: már az első menetben „elütötte” a jobb kezét, s valószínűleg el is tört.

A rendezvényen több mint 2 év után lépett ismét ringkötelek közé Berki Ferenc (13 győzelem, 1 vereség), aki remek mérkőzésen, négy menetben, egyhangú pontozással diadalmaskodott Varga Roland ellen.

Frissítés: Klasz Árpádot a rendezvény után kórházba vitték, ahol kiderült, hogy a jobb kézfejében többszörös törés van. Még az éjjel megműtötték! Gyors gyógyulást kívánunk a népszerű ökölvívónak!
A bokszoló kézfejében többszörös törést állapítottak meg, még az éjjel megműtötték. A második menettől pokoli fájdalmakkal küzdött!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4389
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel