Klasz Árpád elfogadta Fekete László kihívását

2019. 03. 31. 12:23
Klasz Árpád elfogadta Fekete László kihívását

Fekete kihívta Klasz Árpádot, aki elfogadta a kihívást.

Mostantól a menedzserek dolga összehozni a párharcot.

A közösségi médiás megosztásoknak köszönhetően „nagyot ment” tegnapi hírünk, miszerint Fekete László a fejlettebb bokszkultúrákban teljesen elfogadott módon sportszerű kihívást intézett a tökéletes mérlegű Klasz Árpádhoz.

A 30 éves Klasz az elmúlt hétvégén a kistarcsai Papp László Emlékgálán tért vissza, és egy remek kiütéssel jelezte, hogy készen áll a nagyobb feladatok megoldására. Cikkünk megjelenése után fontosnak éreztük, hogy megkérdezzük őt is a kihívásról, valamint a további terveiről is.

Aki ismer, az tudja rólam, hogy egy ilyen kihívás elől nem fogok kitérni. Semmi jónak nem vagyok az elrontója. Az őszintén meglepett, hogy a hazai boxtársadalom ilyen élénken reagált erre a kihívásra, már csak ezért sem merülhet fel bennem, hogy ne vállaljam. Több ezer embernek én nem mondhatok nemet, hiszen mi ökölvívók azért dolgozunk, hogy a szurkolóknak megadjuk azt, amit látni szeretnének. Ha nekik egy Klasz-Fekete küzdelem okozna örömet, akkor kötelességemnek érzem megadni nekik azt! - jelentette ki.

Klasz beszélt a küzdelem esélyeiről is, valamint arról, hogy időközben a két bunyós megállapodott a súlyhatárokról is.

Nem rejtem véka alá, hogy Fekete Laci ezzel a kihívással meglehetősen túlvállalta magát. Nagyon jó bunyósnak tartom, igazi harcos, de technikailag nagyon távol van tőlem, és az alkati adottságok is mellettem szólnak. Alapvetően három súlycsoport van köztünk, amire ő azt mondta, hogy kettőt feljön. Neki el kell majd érnie a 72,6 kilót, nekem meg hoznom kell a 76,2 kg-os súlyhatárt. - mondta Klasz Árpád.

Klasz az utóbbi években sokat kihagyott, legutóbb sérülés miatt nem tudott több mint egy éven át szorítóba lépni. Most viszont elszántan, tele tervekkel várja pályafutása további fontos állomásait.

Talán ilyen motivált még soha nem voltam. Szerencsére a kezem tökéletesen meggyógyult, és új edzőmmel, Pintye Szabolccsal remek az összhang. Az is jót tesz nekem, hogy olyan nagyobb súlyú bunyósokkal készülök együtt, mint Tóth Tomi és Baran Attila, akik fizikailag erősebbek nálam, s így végig maximális koncentrációra kényszerítenek. De nem csak motivált vagyok, hanem komoly céljaim vannak. Az év végén, vagy a jövő év elején szeretnék egy jelentős címért kötelek közé lépni. Csak az ökölvívásban gondolkodom, s szerencsére az anyagi körülményeim most lehetővé teszik, hogy csak erre koncentráljak, és ne kelljen másfele mennem! - zárta gondolatait a budapesti kiválóság.

A két bunyós tehát készen áll a párharcra, mostantól a helyet és az időpontot kell fixálnia az erre illetékeseknek.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
35457
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
3961
Az AIBA jelentősen növelte a súlycsoportok számát
1618
Görbics Gábor újból a ringbe készül
5263
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel