Kis Máté és Tóth Tamás is készen áll

2019. 10. 05. 03:35
Kis Máté és Tóth Tamás is készen áll

Október 12-én, Salgótarjánban rendezi következő élő televíziós bokszgáláját a Felix Promotion International.

TV: SportTV

A városi sportcsarnokban megrendezésre kerülő eseményen az amatőrként junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok és olimpikon Bacskai Balázs vívja a főmérkőzését, aki a kőkemény orosz Alexey Evchenko ellen húzza fel a bokszkesztyűit.

A programban helyet kapott a veretlen, korábbi magyar és WBO interkontinentális bajnok, világranglista 15. helyezett Kis Máté (15 győzelem, 0 vereség, 2 döntetlen) is. A szegedi ökölvívó ellenfele Csehországból érkezik, Karel Horejsek személyében, aki második alkalommal bokszol hazánkban.

Ő a cseh ranglista vezetője, és izgalmas nyolc menetre számítok ellene, mivel hozzám hasonlóan igen erőszakos, rakkolós ökölvívó. Nagyon jön előre, és keveset mozog hátrafelé, úgyhogy biztosan nem kell majd sokat nyomoznunk egymás után a szorítóban. Igazi parázs mérkőzés lesz Salgótarjánban, de szerencsés helyzetben vagyok, mivel a szurkolóim megint el fognak kísérni, és kötelességem számukra egy újabb felejthetetlen estét nyújtani” - fogalmazott Kis Máté.

A jövő szombati gálán újra üdvözölhetjük Tóth „Barbár” Tamást, a cirkálósúly korábbi magyar bajnokát, aki a bosnyák Mirnes Denadic ellen lép szorítóba.

A legutolsó meccsem nem úgy sikerült, ahogyan azt szerettem volna, de ettől függetlenül nem hagyott bennem negatív érzéseket, mivel három menet alatt is látható volt az a munka, amit Pintye Szabolccsal elvégeztünk. Kicsit megbotlottam, de felálltam, és megráztam magam. Éppen ezért nagyon várom a salgótarjáni mérkőzésem. Nagyon jól sikerült a felkészülésem, és jó formában fogok kötelek közé lépni.”- jelentette ki Tóth Tamás.

Az eseményen az új generáció közül a váltósúlyú Sárközi Attilát (2 győzelem, 0 vereség) és Serbán Henriket (1 győzelem, 0 vereség) is láthatjuk majd, illetve Rózsás Gyulát és Szabó Zoltánt a Toto Promotion képviseletében. A tervek szerint Zámbó Róbert és Vidák Dávid, a Profibox Promotion helyi versenyzői is szorítóba lépnek.



A salgótarjáni boxgálát a Sport TV fogja élőben sugározni. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook és Instagram oldalaihoz is.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4397
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel