„King Kong” Ortiz két padló után nyert

2022. 01. 02. 14:31
„King Kong” Ortiz két padló után nyert

IBF kihívó lett a veterán kubai, de Martin ellen nagyon sebezhetőnek tűnt.

Vasárnap hajnalban a floridai Hollywoodban rendezték azt a profibox gálát, melynek főmérkőzésén két korábban vb-övvel is rendelkező fordított alapállású nehézsúlyú ökölvívó csapott össze – az egykori WBA „interim” bajnok Luis „King Kong” Ortiz (33 győzelem, 2 vereség) és az egykori IBF világbajnok Charles Martin (28 győzelem, 3 vereség, 1 döntetlen).

A párharcot Martin kezdte jobban, aki már a nyitó menetben egy fül mögé küldött kemény ütéssel padlóztatta veterán ellenfelét. Ortiz következő menetet már megnyerte, de a negyedikben újra lement.

A hatodik menetben Ortiz nagyobb sebességre kapcsolt, hamar le is ütötte riválisát, majd a menet közepén újra – Martin ebből is felállt, de a ringbíró jogosan szüntette be az összecsapást (TKO).

Ezzel a sikerrel Ortiz hivatalos kihívó lett az IBF szervezetnél.

Végig koncentrált voltam a mérkőzés során, és egyáltalán nem aggódtam a küzdelem közben. Nehéz fordított alapállásúként fordított alapállásúval küzdeni, de a végén az intelligenciámmal nyerni tudtam. Már a meccs előtt is mindenkinek azt mondtam, hogy ez a meccs igazi tűzijáték lesz. Leütött, ám a végén én nyertem. Nagyon tisztelem őt. Most megyek az övért!” - fogalmazott Luis Ortiz.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5716
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32869
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4331
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1497
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel