Kínában lehet a harmadik Fury-Wilder összecsapás

2020. 05. 25. 21:53
Kínában lehet a harmadik Fury-Wilder összecsapás

Egyelőre nincs hivatalos bejelentés, és a helyszínnel kapcsolatban már több hír jelent meg.

Először döntetleneztek, másodjára Fury nyert.

Kínában rendezhetik meg a profi nehézsúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury (30-0-1) és Deontay Wilder (42-1-1) újabb mérkőzését a Boksz Világtanács (WBC) övéért.

A felek harmadik összecsapásának lehetséges helyszínéről a Boxingnews24 adott hírt, a szóba jöhető kínai városok közül a volt portugál gyarmat Makaót említve, amely 1999-ben került vissza Kínához – ezt a helyet sokszor kínai Las Vegasban szokták nevezni, és nem a Fury-Wilder lenne az első nagy profibox gála, hiszen Manny Pacquiao is bokszolt már ott. A brit címvédő és az ex-világbajnok amerikai Wilder valamikor az év vége felé találkozhat egymással, a pontos dátum még nincs meg.

Kettejük februári meccsén Fury a hetedik menetben technikai KO-val győzött azok után, hogy első mérkőzésükön, 2018 decemberében döntetlen született.

Korábban Fury kijelentette: karrierje akkor lenne teljes, ha találkozhatna honfitársával, a jelenleg három vb-övet (WBA, IBF, WBO) birtokló Anthony Joshuával. Ha a két brit öklöző megvédi címeit és egymással is megmérkőzik, úgy Lennox Lewis óta először lehet a profi boksz királykategóriájának vitathatatlan világbajnoka. (MTI)

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5670
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32774
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel