Kikényszerített levél Erdei Zsolttól?

2009. 08. 14. 15:08
Kikényszerített levél Erdei Zsolttól?

A WBO honlapja közzétette az Erdei Zsolt által augusztus 5-én küldött, július 30-i keltezésű faxüzenetét, melyben azzal a kitétellel hozzájárul az augusztus 22-i Brähmer-Kuziemski interim bajnoki küzdelemhez, hogy a győztes még a 2009. vége előtt kiáll vele.

Az angol nyelvű faxüzenet hevenyészett fordításával kezdenénk, majd az eredeti fax, amiből kizárólag az Erdei Zsoltra vonatkozó személyes adatot takartuk ki. Írásunk az angol nyelvű fax után folytatódik.

Tisztelt Elnök Úr, Kedves Paco

Először is, szeretném kifejezni, hogy számomra megtiszteltetés 2004. január 17-e óta a WBO világbajnokának lenni. Azóta is büszkén védtem meg a WBO címet minden alkalommal.

Sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a tekintélyes címet augusztus 22-én, szülővárosomban, Budapesten meg tudjam védeni, mert a felkészülési idő számomra túl rövid. Valamint jó ideje arra vártam, hogy egy „nagy névvel” harcolhassak, de ilyen lehetőségem mindeddig nem volt.

Ezért elfogadom, hogy a WBO cím interim változatáért augusztus 22-én megküzdjenek, egyetlen feltétellel, hogy továbbra is én maradok a bajnok, és a nyertest arra fogják kötelezi, hogy nézzen velem szembe 2009. vége előtt.

Várom a küzdelmet, és a nagyszerű együttműködést a WBO-val.

Üdvözlettel,
Erdei Zsolt
WBO világbajnok
zsolterdei.jpgzsolterdei.jpg

Korábbi cikkünkben abszurdnak neveztük a helyzetet, és ezt továbbra is fenntartjuk, kár lenne bármilyen tisztességes bánásmódról beszélni az Universum Box-Promotion részéről. E sorok írójának az is nyilvánvaló, hogy nehéz ezt a faxot nem kikényszerítettnek nevezni, hiszen ha nem küld ilyet, akkor még az is megtörténhetett volna, hogy egy az egyben elveszik a magyar klasszis címét.

„Madár” korábbi nyilatkozataiban említette, hogy szívesen bokszolna a budapesti gálán, bárkivel, hogy fontos számára az itthoni ringbe lépés. Pont az Universum vezetőihez köthető olyan kijelentés, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy Erdei nem bokszol Magyarországon, hanem előbb szeptemberben, majd végül későbbi időpontokat említettek.

A mostani faxról először az augusztus 6-i Blikk közölt információkat, amiből kiderül, Zsolt mégis bokszolhatott volna, ám a magyar klasszist olyan későn értesítették, hogy már nem vállalhatta a mérkőzést. Jellemző az UBP és Erdei Zsolt kapcsolatára, hogy egy július 16-i interjúban még nem kapott információt a budapesti lehetőségről, hisz akkor egy októberi Brähmer elleni küzdelem lehetőségéről nyilatkozott, pedig már akkor sem lett volna lehetősége rendes felkészülést végigcsinálni. 

Hogy a levélben mi furcsa még? Általában a vb-címvédőjét szokták kötelezni a kihívó elleni mérkőzésre, s nem fordítva. Zsolt helyzetét jól jellemzi, hogy ő kért garanciát arra, hogy a kihívó, a jövőbeli interim bajnok álljon ki vele!
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel