Kick-box Világjátékok döntő: 2 arany egy ezüst

2013. 10. 28. 09:49
Kick-box Világjátékok döntő: 2 arany egy ezüst

Az oroszországi Szentpéterváron, a Harcművész Világjátékok pénteki döntőin nagyon szépen szerepeltek a magyar versenyzők. Erre a megszerzett két arany, és egy ezüstérem a legnagyobb bizonyíték.

Szentpéterváron, a Harcművész Világjátékok pénteki döntőin nagyon szépen szerepeltek a magyar versenyzők. Nem csak a mindenre elszánt ellenfelekkel kellett megküzdeniük, hanem azzal a hatalmas idegi feszültséggel, ami a nagy tét miatt akár bénítólag is hathatott volna.
 
Szerencsére, ettől válogatottjainknál nem kellett félni!
 
Először a ringben, full-contactban voltunk érdekeltek. 63.5 kg-ban Görbics Gábor (Titán SE edző: Juhász Gábor) a döntőig menetelt. Itt a Világ-és Európa- bajnok orosz Szergej Lipinyeccel kellett megküzdenie. Az első menetben fergeteges kezdést mutatott be a magyar fiú, két pontozónál is jelentős előnyre tett szert, 4 ill. 6 ponttal. Ellenfele ezt már nem tudta behozni, bár a második menettől nagy offenzívát mutatott be. A harmadik menetben az orosz enyhe fölényre tett szert, de ez kevésnek bizonyult, és az izgalmas összecsapás után s 2:1 arányú pontozással Görbics Gábor nyert. Teljesítményének értékét csak növeli, hogy   ringes döntőkben senki más nem tudott megverni rajta kívül a hazai pályán küzdő orosz versenyzők közül.
      
Veres Richárd.jpgVeres Richárd.jpg
Pointfighting szabályrendszerben 63kg-ban  Veres Richárd (Halker- Királyteam, edző: Király István) jutott a döntőbe az olasz Adriano Passaroval szemben. Ha kiélezett és idegölő mérkőzésről beszélhetünk, akkor ez az volt. Fej-fej mellett haladtak, egyik kiválóság sem tudott nagyobb előnyt szerezni. A három menet után döntetlen, 8 : 8 lett az eredmény. A hosszabbítás sem hozott döntést, hiszen 9 : 9 aránnyal zárult. Jött “hirtelen halál” vagyis az első érvényes találat dönti el a mérkőzés kimenetelét. Nos, Richárd, ahogy kell el is indította támadását és megütötte ellenfelét, ám a bírók az olasz versenyző kontraakcióját látták hangsúlyosabbnak, így a csepeli versenyzőnek meg kellett elégedni az ezüsttel.Ez annyira minimális különbség, hogy ebben a szerencsének is nagy része van!
Gömbös László.jpgGömbös László.jpg
 A következő döntőben 74-kg-ban a szintén Halker-KirályTeam-es Gömbös László  lépett a tatamira. A csepeli versenyzőről mindenki tudta, hogy nagy esélyese ennek a súlykategóriának, hiszen idén mindent számottevő versenyt megnyert, amin elindult. Gömbit az esélyesség terhe szerencsére nem nyomta ,ezt  precíz, pontos munkával kompenzálta. Persze, ez nem volt könnyű mérkőzés, hiszen az első menet döntetlen lett, s a második menet pedig minimális ír előnnyel végződött. A harmadik menetben Gömbös begyújtotta a rakétákat, fölényben volt ellenfelével, az ír Marc McDermottal szemben, ezt a menetet 6:3 ra nyerte, gyönyörű fejrúgással fejezve be a mérkőzést: A 9:7 arányú győzelem azt is jelentette, hogy  megszerezte a magyar kick-box csapat második aranyérmét.
Így összesítve a magyar kick-box válogatott két arany és egy ezüstérmet szerzett, s ezzel jelentős szerepet vállalt abban, hogy Magyarország az összesített éremtáblázaton a nyolcadik helyen zárt, 3 arany 4 ezüst és 1 bronzéremmel, megelőzve például Nagy-Britanniát, az Egyesült Államokat,
 
Németországot.
Eredmények:
Full-contact 63, 5 kg.
Világjátékok győztes: Görbics Gábor (Magyarország, Titán SE) edző:Juhász Gábor
2.Szergej Lipinyec (Oroszország)
3.William Saidi (Franciaország)
3.  Ahmad Aljhram AkramMuflih (Jordánia)           
 
Pont-fighting:
63,5 kg.
Világjátékok győztes: Adriano Passro (Olaszország)
2.Veres Richárd (Magyarország, Halker –Királyteam) edző: Király István
3.Desmond Leonard (Írország)
3.Ryan Donovan Philips (Dél-Afrikai Köztársaság)
 
74 kg.
Világjátékok győztes: Gömbös László (Magyarország, Halker- Királyteam) edző: Király István
2.Mark Anthony Mc.Dermott   (Írország)
3.Tilen Zajc (Szlovénia)
3.Sufiaan Morat (Dél-Afrikai Köztársaság)
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Elhunyt Pintye Szabolcs
15940
Ortiz 45 másodperces sikere Fury-meccset érhet
9448
Döntetlen a Mike Tyson vs. Roy Jones mérkőzésen
6459
Mike Tyson és Roy Jones mérlegre állt
3026
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel