Kick-box vb, csütörtök: a végletek napja

2016. 09. 02. 17:22
Kick-box vb, csütörtök: a végletek napja

Dublinban, a Junior és Kadet Kick-box Világbajnokság harmadik küzdelmi napján egyre nagyobb izgalom kísérte a mérkőzéseket. Ahogyan közeledünk a végkifejlet, vagyis a döntők felé, ez jellemzi majd a küzdelmeket.

 
Ez a nap a végletek napja volt. Voltak olyan light-contact és kick-light küzdelmek, amik az új szabálynak köszönhetően (15 pont különbség) véget értek, és voltak olyanok, amiket az utolsó pillanatban vesztettek el a magyar versenyzők, vagy nyertek meg. Nem nagyon akadt könnyű mérkőzés, minden győzelemért meg kellett szenvedni mindenkinek, és a vesztesek is megtettek mindent hogy nyerjenek, nem lehet panasz a győzni akarásra. Tanulság hogy a mérkőzés teljes ideje alatt koncentrálni kell, nem lankadhat a figyelem egy pillanatra sem. Ahogyan ez egy világbajnokságon követelmény is!Az „őrületes” csütörtöki versenynap végén azért a magyar utánpótlás válogatott szakemberei egy jó mérleget vonhattak, hiszen akad bőven magyar döntős és dobogós pénteken és szombaton. S ha az eddig megszokott gyakorlathoz híven a győztes versenyző nemzeti szövetségének elnöke adja át a díjat a dobogónál, akkor remélhetőleg lesz bőven munkája Galambos Péternek, a Magyar Kick-boksz Szövetség elnökének.
Szemezgetve a mieink közül néhány érdekesség. Akadtak azért fölényes magyar sikerrel vívott mérkőzések is. Laurincz Boglárka és Korpádi Tamás point-fightingban két technikai K.O.-s mérkőzéssel jutott be a döntőbe. Akadnak duplázók is,például Veres Roland, Debre Bence és Gács Kristóf mind light-contact, mind kick-light szabályrendszerben finálézik majd. Bence ráadásul mind a két döntőjét pénteken vívja majd. Hogy miért nem lehetett volna a szombati döntők napjára áttenni legalább az egyiket…? Murvai Lívia még furábban járt. Pénteken kezd egy szlovák lánnyal a light-contact döntőbe jutásért, majd a nap vége felé ugyanezzel a szlovák lánnyal döntőzik kick-light-ban – ha nem sérül le valamelyikük az első mérkőzésen. Talán szerencsésebb lett volna a döntő mérkőzésével kezdeni…
Persze, ne füstölögjünk,hiszen ez legyen a legnagyobb problémánk, hogy mikor döntőznek ami gyerekeink! Mert döntősünk pénteken és szombaton lesz szép számmal. Pénteken például 21 döntőben lép csatasorba magyar versenyző a világbajnoki címért. Tippelni nagyon nehéz, ugyanis itt is aranyigazság: világbajnoki döntőbe nem szoktak csak úgy ok nélkül bekerülni versenyzők! S ezt az igazságot reményeink szerint pénteken és szombaton a magyar versenyzők igazolják majd!
A csütörtöki eredmények (kiemelve ill. * jelöléssel a győztesek.
POINT-FIGHTING SZABÁLYRENDSZER
Junior 57 kg. *SALLAY GÁBOR - INCE CIAN (Írország) A négy közé jutásért 13-12
Junior 57 kg. SALLAY GÁBOR- *AISOV RAFAEL (RUS)A döntőbe jutásért 9-9 Gabi sajnos lesérült, így az orosz versenyző ment tovább
Junior 63 kg. VARGA NORBERT - WRIGHT FINLAY (Nagy-Britannia) A négy közé jutásért
Junior 63 kg.
*CSÁK BENCE - STAVROU KONSTANTINOS (Görögország) A négy közé jutásért
Junior 69 kg. *SZÁSZ KRISTÓF - POLLHEIMER PHILIP (Ausztria) A négy közé jutásért 7-4
Junior 69 kg. SZÁSZ KRISTÓF - *WILLIAMS DEREECE (Nagy-Britannia) A döntőbe jutásért 5-10
Junior 69 kg. *
KORPÁDI TAMÁS - EGUILUZ ERICK (Mexikó) A négy közé jutásért 11-1
Junior 69 kg. *KORPÁDI TAMÁS - LEBON KIANDRO (BEL)A döntőbe jutásért 17-7
Junior 74 kg. BÁLINT ZOLTÁN - *
AN AL AMIN (Németország)A négy közé jutásért 20-23
Junior 84 kg.*OPAUSZKI DÁVID - MUTLU ABDULKADIR (Törökország) A négy közé jutásért 12- -1
Junior 84 kg.OPAUSZKI DÁVID -  *GUFFANTI DAVIDE (ITA) A döntőbe jutásért 8-18
Junior 94 kg. *
ROHONCZI JENŐ - OLIVA GABRIELE (Olaszország) a döntőbe jutásért 17-11
Junior 50 kg. LENCSÉS DORINA - *
SCACCHI CAROL (Olaszország) a döntőbe jutásért 19-20
Junior 55 kg. *
LAURINCZ BOGLÁRKA - UKOLOVA DARIA (Oroszország) A négy közé jutásért 11-1
Junior 55 kg. *LAURINCZ BOGLÁRKA - OSSNER MARIE (GER) A döntőbe jutásért 22-12
Junior +70 kg. *
BERTA REBEKA - RUFFINO JESSICA (ITA)a döntőbe jutásért 17-6
Kadet 2 42 kg. *
CSELOVSZKI PATRIK - MCCANN LUKE (Írország) A négy közé jutásért 9-3
Kadet 2 42 kg. *CSELOVSZKI PATRIK - PARSCHIN ANTON (GER) A döntőbe jutásért 7-3
Kadet 2 42 kg. *
BÁLINT MARTIN - ZAGORANSKI ZIGA (Szlovénia) A négy közé jutásért 3-2
Kadet 2 42 kg. *BÁLINT MARTIN - SIMMONDS JOSHUA (GBR)A döntőbe jutásért 5-2
Kadet 2 52 kg.
BOZÓK SZABOLCS - ZALEWSKI KACPER (Lengyelország) A négy közé jutásért 6-2
Kadet 2 52 kg. *BOZÓK SZABOLCS -  QJ PASTOR (USA)A döntőbe jutásért 5-1
Kadet 2 57 kg. NAGY ZALÁN - *
BAINS-DOYLE KAMERON (GBR) a döntőbe jutásért 4-7
Kadet 2 57 kg. VICZIÁN ROLAND - *
GANNON TROY (Írország) A négy közé jutásért 14-16
Kadet 2 69 kg. *
BEDNANICS DOMINIK - SPAIN LIAM (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 10-5
Kadet 2 +69 kg. LAKATOS ISTVÁN - *
DZIN MARKO (Horvátország) A négy közé jutásért 4-7
Kadet 2 +65 kg. *
SIMONICS ELIZABET - DORAN JORDAN (Írország) a döntőbe jutásért 13-12
kadet 1 28 kg. *
HAMMER MATÉ - VALENZUELA DANIEL (Guatemala) a döntőbe jutásért 5-3
Kadet 1 28 kg. BÁNFI BENCE - *
GEORGIEV MIHAIL (Bulgária) a döntőbe jutásért
Kadet 1 32 kg.*
WALLANDT GERGELY - SCHMIDL FELIX (Ausztria) a döntőbe jutásért 11-1
Kadet 1 28 kg. *
VICZIÁN VIVIEN - MILNE MEGAN (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért 8-2
Kadet 1 42 kg. *
GOMBÁS ALEXANDRA - ROZINA ZALA (Szlovénia) a döntőbe jutásért 4-2
LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER
Junior 57 kg. *
VERES ROLAND - PRELOZNIK ALEN (Szlovénia) a döntőbe jutásért 2-1
Junior 69 kg. HAMMER MARTIN - *
HUNTER THOMAS (Nagy-Britannia) a négy közé jutásért 1-2
Junior 74 kg. *
TAR BALAZS - PASTUSHENKO ANDRII (Ukrajna) a négy közé jutásért 3-0
Junior 74 kg. TAR BALAZS - *GOZUTOK ARDA (TUR) a döntőbe jutásért 1-2
Junior 79 kg. *
SZMOLEK EMÁNUEL - ORLOVIC BORIS (Horvátország) a négy közé jutásért
Junior 89 kg. *
GÁCS KRISTÓF - KOLANDER TADEJ (Szlovénia) a döntőbe jutásért 3-0
Junior 50 kg. *
MURVAI LIVIA - MARIC GRACIA (Horvátország) a négy közé jutásért 3-0
Junior 55 kg. *
NAGY RITA - ZUANIC ORLANDA (Ausztrália) a négy közé jutásért 3-0
Junior 60 kg. GREMEN PETRA - *
HAMMEROVA NIKOLA (Csehország) a négy közé jutásért 0-3
Kadet 2 57 kg. *
BOLFÁN ÁKOS - ILIAKIS ELEFTHERIOS (Görögország) a döntőbe jutásért 2-1
Kadet 2 63 kg. *
DEBRE BENCE - BANFIELD DYLAN (GBR)a döntőbe jutásért 2-1
Kadet 2 63 kg.
KUNYA NOEL - *KOURMOUSIS NIKOLAOS (Görögország) a négy közé jutásért 0-3
Kadet 2 +69 kg. *
VÍGVÁRY VIKTOR - DAMIAN JUAN CARLOS (Mexikó) a négy közé jutásért 3-0
Kadet 2 50 kg.
*KOLOZSVÁRI KINGA – NIKOLOVA KRISTINA_ (Bulgária) a döntőbe jutásért
Kadet 2 65 kg. ÁRMÁN KATA – VALADEZ MEDAL SALMA ALEJANDRA (Mexikó) a négy közé jutásért
KICK-LIGHT SZABÁLYRENDSZER
Junior 57 kg. *
VERES ROLAND - KOTSARINIS MICHALIS (Görögország) a négy közé jutásért 3-0
Junior 57 kg. *VERES ROLAND - SOLDI RICCARDO (ITA)a döntőbe jutásért 3-0
Junior 57 kg. *
GRUNCZEISZ PATRIK – ABU SRIHAN NOAH (Izrael) a négy közé jutásért 3-0
Junior 57 kg. GRUNCZEISZ PATRIK – *BURINI CRISTOPHER (ITA) a döntőbe jutásért 3-0
Junior 69 kg. *
BOLFÁN ÁDÁM - BIGUS NIKODEM (Lengyelország) a négy közé jutásért 3-0
Junior 69 kg. HAMMER MARTIN - *
BEGLEY SEAN (Írország) a négy közé jutásért 0-3
Junior 74 kg. TAR BALÁZS -
*KARLIK MAREK (SVK) a döntőbe jutásért 0-3
Junior 79 kg. *
SZMOLEK EMANUEL – KOFFI ILLUECA KEVIN (Spanyolország) a döntőbe jutásért 2-1
Junior 79 kg. SZACHÁN BOLIVÁR - *
ORLOVIC BORIS Horvátország) a döntőbe jutásért 0-3
Junior 89 kg. *
GÁCS KRISTÓF - GRZEDA DOMINIK (Lengyelország) a döntőbe jutásért 2-1
Junior 94 kg. ERDEI DOMINIK- *
MAHARRAMOV SHAHRIYAR (Azerbajdzsán) a döntőbe jutásért 0-3
Junior 50 kg. *
MURVAI LIVIA -  PYRA MARTA (POL) a döntőbe jutásért 3-0
Junior 55 kg. *
NAGY RITA - FECKOVA LUCIA (SVK) a döntőbe jutásért 3-0
Junior 55 kg. VANCSIK PETRA - *
ZUANIC ORLANDA (Ausztrália) a négy közé jutásért 1-2
Junior 60 kg. GREMEN PETRA - CARASSITI NICOLE (Olaszország) a döntőbe jutásért
2.-án lesz!
Junior 60 kg. *
FARKAS JULIANNA - JIMENEZ SANCHEZ SILVIA (Spanyolország) a négy közé jutásért 2-1
Kadet 2 42 kg. *
CSELOVSZKI PATRIK - POPOVYCH ANDRE (Portugália) a négy közé jutásért 3-0
Kadet 2 42 kg. *
GYÖRE BENDEGÚZ - HAMIDOV SEYMUR (Azerbajdzsán) a négy közé jutásért 3-0
kadet 2 52 kg. BOROK DOMINIK - *
SAFONOV NIKOLAI (Oroszország) a négy közé jutásért 1-2
Kadet 2 52 kg. *
MAGYAR SZABOLCS - GOMES MARIO (Portugália) a négy közé jutásért 3-0
Kadet 2 57 kg. BOLFÁN ÁKOS - *
ILIAKIS ELEFTHERIOS (Görögország) a négy közé jutásért 1-2
Kadet 2 57 kg. FLACK MÁRK - *
PILICHOS IOANNIS (Görögország) a négy közé jutásért 0-3
Kadet 2 63 kg. *
KUNYA NOEL - SATOVS VLADISLAVS (Litvánia) a négy közé jutásért 3-0
Kadet 2 63 kg. KUNYA NOEL -  *BEN SHOSHAN RAZIEL (ISR) a döntőbe jutásért 1-2
Kadet 2 63 kg. *
DEBRE BENCE - VESCI ANDREA (Olaszország) a négy közé jutásért 3-0
Kadet 2 63 kg. *DEBRE BENCE - SIKORA IGOR (POL) a döntőbe jutásért 3-0
Kadet 2 +69 kg. *
VÍGVÁRY VIKTOR - RUIZ IVAN (Chile) a négy közé jutásért 3-0
Kadet 2 +69 kg. VÍGVÁRY VIKTOR -  *NASIPOV ASADULLA (RUS) a döntőbe jutásért 0-3
Kadet 2 42 kg. TÓTH VANESSZA - *ARTEBIAKINA KSENIA (Oroszország) a döntőbe jutásért 0-3
Kadet 2 50 kg. *
KOLOZSVÁRI KINGA - COELHO BARBARA (Portugália) a négy közé jutásért 3-0
Kadet 2 50 kg. KOLOZSVÁRI KINGA - *ROGGIO IRENE (ITA) a döntőbe jutásért 0-3
Kadet 2 50 kg. SCHMIDT ZSÓFIA - *
KRUGER EAGEN (Dél-Afrikai Köztársaság) a négy közé jutásért 1-2
Kadet 2 55 kg. KÜRTI BONITA - *
DAGOSTIN O ALESSIA (Olaszország) a négy közé jutásért 0-3
Kadet 2 55 kg. KOVÁCS BARBARA
- *KIERCZYNSKA MARTYNA (Lengyelország) a négy közé jutásért 0-3
Kadet 2 65 kg. *
ÁRMÁN KATA - KAPRI AIMILIA (Görögország) a döntőbe jutásért 2-1
A pénteki versenynap programja:
POINT-FIGHTING SZABÁLYRENDSZER:
Junior 69 kg. KORPÁDI TAMÁS - WILLIAMS DEREECE (Nagy-Britannia) Döntő
Junior 94 kg. ROHONCZI JENŐ - ZEHENTBAUER ANDREAS (Németország) Döntő
Junior 55 kg. LAURINCZ BOGLÁRKA - ZUCCHELLI BEATRICE (Olaszország) Döntő
Junior +70 kg. BERTA REBEKA - SALVALAIO ANITA (Olaszország) Döntő
Kadet 2 52 kg. BOZÓK SZABOLCS - PERSICHINI LUCA (Olaszország) Döntő
Kadet 2 69 kg. BEDNANICS DOMINIK - BAILEY MURPHY (USA) Döntő
Kadet 1 28 kg. HAMMER MATÉ - GEORGIEV MIHAIL (Bulgária) Döntő
Kadet 1 32 kg. WALLANDT GERGELY - LOMBARDO ANDREA (Olaszország) Döntő
Kadet 1 42 kg. GOMBÁS ALEXANDRA – GEORGIEVA ALEXANDRA (Bulgária) Döntő
LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER
Junior 57 kg. VERES ROLAND - BATYRGAZIEV ALBERT (Oroszország) Döntő
Junior 79 kg. SZMOLEK EMÁNUEL - SPEDICATO MATTIA (Olaszország) a döntőbe jutásért
Junior 89 kg. GÁCS KRISTÓF - ERSTIC ROKO (Horvátország) Döntő
Junior 94 kg. ERDEI DOMINIK - GAMIDOV MURAD (Oroszország) Döntő
Junior 50 kg. MURVAI LIVIA - KAZIKOVA VIKTORIA (Szlovákia) a döntőbe jutásért
Junior 55 kg. NAGY RITA - KUNO AMALIE (Dánia) Döntő
Kadet 2 42 kg. CSELOVSZKI PATRIK - CARDONI LUCA (Olaszország) a döntőbe jutásért
Kadet 2 57 kg. BOLFÁN ÁKOS - GANNON TROY (Írország) Döntő
Kadet 2 63 kg. DEBRE BENCE - BAUMANN ALEXANDER (Ausztria) Döntő
Kadet 2 +69 kg. VÍGVÁRY VIKTOR - KOSAR VITO (Horvátország) Döntő
Kadet 2 50 kg. KOLOZSVÁRI KINGA - PESUT SARA (Horvátország) Döntő
 
KICK-LIGHT SZABÁLYRENDSZER
Junior 79 kg. SZMOLEK EMANUEL - ORLOVIC BORIS (Horvátország) Döntő
Junior 50 kg. MURVAI LIVIA - KAZIKOVA VIKTORIA (Szlovákia) Döntő
Kadet 2 42 kg. CSELOVSZKI PATRIK - GORA SZYMON (Lengyelország) a döntőbe jutásért
Kadet 2 42 kg. GYÖRE BENDEGÚZ - GUROV ZHIVKO (Bulgária) a döntőbe jutásért
Kadet 2 63 kg. DEBRE BENCE - BEN SHOSHAN RAZIEL (Izrael) Döntő
Kadet 2 60 kg. ÁRMÁN KATA - SZCZEPANSKA ANGELIKA (Lengyelország) Döntő
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5675
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Colon továbbra is az életéért küzd
2084
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel