Kick-box utánpótlás MB: éles küzdelmek zajlottak az Eb-részvételért

2023. 06. 01. 10:24
Kick-box utánpótlás MB: éles küzdelmek zajlottak az Eb-részvételért

A hagyományokhoz híven idén is az Esztergomi Kick-Box SE szervezésében zajlott az utánpótlás kick-box tatamis magyar bajnokság, amelynek immáron a felújított Suzuki Aréna Sportcsarnok adott otthont.

Az év egyik legfontosabb hazai utánpótlás seregszemléjére közel 400 nevezést adtak le az ország klubjai a három tatamis szakágban: pointfightingban, light-contactban és kick-lightban.

Örvendetes, hogy a tavalyinál több versenyző lépett tatamira – értékelt a verseny után Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. A sportvezető újdonságként azt is megemlítette, hogy ezúttal több ITF taekwondós klub sportolói is részt vettek a bajnokságon, így a kick-boxos fiatalok számos kategóriában a megszokott ellenfelek mellett ismeretlen riválisokkal is szembetalálkoztak.

Több küzdelem kifejezetten éles volt – számolt be róla az elnök. Kifejtette: ennek az volt az egyik oka, hogy a magyar bajnoki címet elnyerők az elsőséggel jogot szereztek arra, hogy indulhassanak az augusztus végi utánpótlás Európa-bajnokságon. Az Eb-n egy országból kategóriánként két versenyző vehet részt, a hazai válogatási rendszer szerint pedig ebből az egyik az aktuális magyar bajnok, a másik pedig a tavaszi szezon végén a versenyszám itthoni ranglistájának vezetője.

A többi szakágban a következő két hétvégén rendezik az utánpótlás magyar bajnokságot: a ringeseknél (full-contact, low-kick és K1) június 3-án, míg a formagyakorlatban egy héttel később, 10-én bonyolítják le a tornát.

Azt követően pedig érkezik az év legnagyobb és legrangosabb magyarországi versenye, hiszen a várva várt, 28. Magyar Kick-box Világkupára június 16. és 18. között kerül sor a BOK Sportcsarnokban, ahol az utánpótlás korosztályoktól a felnőtteken át a veteránokig mind a hét szabályrendszerben osztanak majd érmeket.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel