Kick-box: idén is magyar sikerektől lehet hangos a sajtó

2023. 01. 19. 10:15
Kick-box: idén is magyar sikerektől lehet hangos a sajtó

A klasszikus világversenyeken túl multisport események során vesznek részt a magyar kick-boxosok idén. A sportágban rendre jól teljesítenek a magyarok, így minden évben komoly várakozás előzi meg a vb-ket, Eb-ket. Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke beszélt a 2023-as tervekről.

Idén nekünk felnőtt világbajnokságunk és utánpótlás Európa-bajnokságunk lesz. Előbbi Lisszabonban, utóbbi pedig Isztambulban. Ha szabad így fogalmazni: ezeken a világversenyeken a magyar kick-boxosoknak kötelező a jó szereplés.” – mondta Galambos, aki a Nemzeti Versenysport Szövetség alelnökeként is tevékenykedik.

A világversenyeken túl több multisportos megmérettetés is vár a magyarokra, az ezeken történő jó szereplés kiemelten fontos a szövetség számára. Krakkóban megrendezik az Európa Játékokat, Szaud-Arábia fővárosa, Rijád ad otthont a küzdősportok világjátékának, azaz a World Combat Games-nek, Zágrábban pedig Egyetemi Küzdősportok Világjátékokat rendeznek.

„Mindhárom eseményen lesz magyar induló, így a sikeres 2022-es év után elmondható, hogy idén is szépen tornyosulnak előttünk a kihívások” – nyilatkozta az elnök, aki hozzátette: a kick-box hagyományosan „magyaros” sportág.

„Többször felvetődött, hogy ezeket a jó eredményeket hogy lehet felülmúlni, de edzőink, versenyzőink felkészültek. A kick-boxnak több szabályrendszere van, és ha egy sportágat választó fiatal először találkozik velünk, több lehetősége is van, a tatamis változattól kezdve a ringesen át, a formagyakorlatokig.”
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Lomacsenko: Mindenki láthatta, hogy mi történt
2036
Canelo győzelemmel tért haza
778
Haney pontozással nyert Loma ellen
648
Joshua szerint decemberben Wilderrel bokszol
640
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel