Kick-box – a legnagyobb utazó csapat a magyaroké

2023. 08. 29. 10:27
Kick-box – a legnagyobb utazó csapat a magyaroké

Hétfőtől, szombatig Isztambulban rendezik a 18 éven aluli kick-boxosok Európa-bajnokságát. A 2028-as olimpiára pályázó sportág utánpótlás Eb-jén 38 ország több mint 1600 versenyzője lép tatamira és száll ringbe.

Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke büszke rá, hogy 141 fővel a magyaroké a legnagyobb létszámú válogatott, amely Törökországba utazott, és azt várja fiataljainktól, hogy az éremtáblázaton az éremtáblázat első három helyén végezzenek.

A kontinensviadalon a sportág mind a hét szakágában – pointfighting, light-contact, kick-light, formagyakorlat, full-contact, low-kick és K1 –, több korosztályban avatnak bajnokokat, és egy nemzet kategóriánként két versenyzőt állíthat ki. Magyarországon a magas utazási és részvételi költségek miatt előzetesen jóval kevesebb, a megméretést vállaló versenyzőre számítottak - árulta el Galambos Péter.

"Mivel Törökország messze van, a verseny hosszú és a hivatalos szállásokon szobaárak nem olcsók, úgy kalkuláltunk, hogy száz alatt lesz a versenyzőink létszáma. Ehhez képest közel másfélszer ennyi lett a vége, ami az utazás szervezésében nem kevés problémát okozott, de annál büszkébb vagyok rá, hogy a házigazda törökök után a miénk a második legnépesebb csapat. Hozzáteszem, szó sincs arról, hogy valamiféle Önök kérték műsor keretében adtunk volna lehetőséget a versenyzőknek, hanem kvalifikáció alapján dőlt el, hogy kik képviselhetik a magyar színeket. És az, hogy ennyien utaztak ki, elsősorban a sportolók szüleinek köszönhető, akik vállalták a részvételi költségek oroszlánrészének finanszírozását" – jelentette ki az MKBSZ elnöke.

A szövetség az Európa-bajnokság kiadásaiból a hivatalosan delegált edzők és bírók részvételi költségeit és a sportolók nevezési díját tudta átvállalni, ami 141 főnél jelentős summát jelent. Ezenkívül valamennyi szakágban volt augusztusban felkészülési edzőtábor, amelyeken a résztvevő Eb-indulók költségeit szintén az MKBSZ viselte.

"A szakágvezetők egyformán arról számoltak be, hogy nagyon jól sikerültek a táborok. Mindannyian hangsúlyozták, hogy ebben a korosztályban roppant nagy szükség van az ilyen összetartásokra, a versenyre való ráhangolódásra és a közösségi érzésre. És kivétel nélkül valamennyien kiemelték, hogy jó hangulatban teltek a táborok, és hogy sokat jelentett a fiataloknak, hogy együtt voltak és napi kettőt együtt edzettek" – mesélte a sportvezető.

Galambos Péter megjegyezte: az, hogy ilyen komoly létszámmal versenyzünk az Európa-bajnokságon, mindenképpen a magyar kick-box erejét és jelentőségét mutatja. De ezen túlmenően az eredményesség szempontjából is a legjobbak közé várja a magyarokat.

"A várakozásink nagyjából a szokásosak. Akár vb-ről, akár Eb-ről van szó, általában sikerül az éremtáblázaton az első háromban végeznünk. Most is azt remélem, hogy dobogós helyen zárunk a végelszámolásnál a nemzetek között. Egyéniben pedig különösen bízom Soltvadkerti Dánielben, aki tavaly a ringben világbajnoki címet nyert, és a pointfightingban Hammer Mátéban, aki szintén aranyérmes volt a tavalyi vb-n, tőlük Isztambulban is kiemelkedő teljesítményt várok" – közölte Galambos Péter.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
3922
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32334
Kétéves eltiltást kapott magyar válogatott ökölvívó
160
WBF övet szerzett Belgiumban a Profibox Promotion bokszolója, Molnár Attila
6759
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel