Ki viszi Vitalij Klicsko övét?

2014. 05. 10. 14:07
Ki viszi Vitalij Klicsko övét?

Vasárnap hajnalban a los angelesi USC Galen Centerben rendezik azt a profiboksz gálát, melynek főmérkőzésén „kiosztják” a Vitalij Klicsko visszavonulása miatt gazdátlanná vált WBC (Boksz Világtanács) nehézsúlyú vb-övet.

A két bokszoló, Chris Arreola (36 győzelem - 3 vereség) és Bermane Stiverne (23 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) már jól ismeri egymást, ugyanis tavaly áprilisban, egészen kiváló produkciót bemutatva, egyszer már megküzdöttek egymással. Akkor Stiverne egyhangú pontozással győzött, így Vitalij Klicsko hivatalos kihívójává vált. Arreola, aki elismerte vereségét, súlyos orrsérülést szenvedett a küzdelem elején, amely nagyon zavarta a 12 menet alatt – később meg is kellett műteni.

Stiverne azóta nem lépett kötelek közé, hiszen Klicsko hosszú idei halogatta az összecsapást, míg Arreola tavaly szeptemberben Seith Mitchell gyors kiütésével kapaszkodott vissza a ranglistán, így kaphatott lehetőséget a betöltetlen övért.

A párharc esélyese egyértelműen Stiverne, ám – egy egészséges Chris Arreolával a ringben - jóval szorosabb összecsapás várható, mint tavaly tavasszal. A pénteki mérlegelésen Stiverne 108,6 kg volt, Arreola 20 dekával kevesebb. Érdekesség, hogy az első meccsen mindkét versenyző nehezebb volt, 112,5 illetve 112 kiló.

TV: DigiSport ÉLŐ
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5668
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32770
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4277
Az ökölvívás kimaradhat a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából
98
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel