Két világ-, és hét Európa-bajnok szerepel az idei Bocskain

2016. 01. 29. 11:37
Két világ-, és hét Európa-bajnok szerepel az idei Bocskain

A Bocskai emlékverseny hagyományosan az év első megmérettetései közé tartozik, ezúttal is megelőzi a versenynaptárban a legfontosabb eseményeket. A 60. alkalommal megrendezésre kerülő Bocskai emlékverseny méltó lesz a hagyományokhoz.

A Bocskai emlékverseny hagyományosan az év első megmérettetései közé tartozik, ezúttal is megelőzi a versenynaptárban a legfontosabb eseményeket. A 60. alkalommal megrendezésre kerülő Bocskai emlékverseny méltó lesz a hagyományokhoz, és a jubileumi eseményen az Oláh Gábor utcában a debreceni közönség sokkal erősebb mezőnyt láthat, mint egy évvel korábban.

A magyar válogatott immáron hagyományosan egy kubai edzőtáborozással melegített a hazai Bocskai emlékversenyre, amely a tavalyi tapasztalatokhoz képest szakmailag sokkal eredményesebbnek bizonyult. Válogatottunk a karibi országban minőségi ellenfelekkel szemben készülhetett a roppant fontos esztendőre. A magyar válogatott legjobbjai, így Harcsa Zoltán, Bacskai Balázs, Gálos Roland, Varga Miklós, Csóka Nándor és Bernáth István mindannyian ott lesznek sok fiatallal együtt a debreceni rajtnál, míg a kétszeres Vb-bronzérmes rutinos Káté Gyula visszatér a versenyre.

A nevezési határidők lejárta után összesen 168 fő - soraiban 27 magyarral - nevezett az idei Bocskai emlékversenyre 29 országból, és négy különböző kontinensről, így az esemény lényegében egy mini világbajnoksággal ér fel. Azerbajdzsán klasszisai, Mahammadraszul Medzsidov (+91 kg), és a korábban orosz színekben versenyző Albert Szelimov (60 kg) elutaznak Debrecenbe, személyükben két világbajnokot tisztelhetünk, előbbi ráadásul kétszer is elhódította ezt a címet.

A mezőny erősségére jellemző, hogy a 2015-ös bakui Európa Játékok tíz férfi győztese közül hat részt vesz a Bocskain, a tavalyi szamokovi Európa-bajnokságról pedig két aranyérmes érkezik Debrecenbe. A korábbi győztesekkel együtt összesen hét Európa-bajnok lesz ott a mezőnyben, két ifjúsági olimpiai bajnok, de felnőtt olimpiai érmes is lesz a mezőnyben négy, valamint Ázsia Játékok-, Afrika Játékok-, és Pánamerikai Játékok-győztes is.

A tizennégy címvédő közül négyen szerepelnek az idei Bocskain is: Gálos Roland, Varga Miklós, és Bernáth István mellett az angol Joshua Buatsi pályázhat a végső sikerre, és az újabb trófeára. A résztvevő ökölvívók közül többen már kvótát szereztek a riói olimpiai játékokra, számukra a Bocskai emlékverseny más felkészülési állomást jelent.

Az olimpiai év fontossága miatt több nemzet a legjobbjaival érkezik az idei Bocskai emlékversenyre, és nem a második vagy a harmadik vonallal. Az afrikai és az amerikai kontinens kvalifikációs tornája már március 8-án megkezdődik Kamerunban és Argentínában. Az ázsiaiak Kínában kezdenek március 23-án, míg az európai olimpiai kvalifikációs torna a törökországi Samsunban április 7-én nyit. A Bocskai emlékverseny felkészülési szempontból idén tökéletes időpontban szerepel a versenynaptárban.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség néhány évvel ezelőtt elhatározta, hogy megpróbálja a kontinens legerősebb nemzetközi tornájává tenni a debreceni Bocskai emlékversenyt. Az elmúlt években mindig rendkívül erős mezőny gyűlt össze a Hajdúságban, és szerencsére ez 2016-ban sem változott meg. Egyértelműen Európa egyik legrangosabb nemzetközi eseményévé nőtte ki magát a Bocskai emlékverseny, amelyen az elmúlt években a londoni olimpiai bajnokok közül öten – a kínai Zou Shiming, a kubai Robeisy Ramirez, az angol Luke Campbell, a kubai Roniel Iglesias, és a szintén angol Anthony Joshua – is szerepeltek.

A 2016-os Bocskai emlékverseny mezőnye: A World Series of Boxing (WSB) hatodik évada január közepén elkezdődött, ahol a mezőny évről évre egyre minőségibb, így az ott szereplők közül tavaly senki sem vett részt a Bocskai emlékversenyen, idén azonban még ez az állítás sem állja meg a helyét. A debreceni verseny jelentőségét az adja meg, hogy többek között Anglia, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Marokkó, Törökország, és Ukrajna ugyan rendelkezik az AIBA félprofi ligájában csapattal idén is, de ennek ellenére a Bocskain is részt vesznek, még pedig több elsővonalas ökölvívóval.

A nagy nevezési létszám miatt két csoportban fognak zajlani a küzdelmek több kategóriában az indulók nagy száma miatt, így minden bizonnyal a 60 kg, 64 kg, 69 kg, és a 75 kg-os súlycsoportok küzdelmeiben két bajnokot is fognak avatni, akárcsak a 2015-ös esztendőben, amikor erre első alkalommal volt lehetőség.

A mezőny jelentősebb erősebb, mint amilyen 2015-ben volt, a mennyiséggel minőség is fog társulni az idei Bocskain. Oroszország ezúttal is kihagyja a versenyt, de a világ jelenleg legerősebb boksznemzetei közé tartozó Kazahsztán ott lesz a rajtnál, akárcsak a jelenlegi Top10-be tartozó Anglia, Azerbajdzsán, Törökország és Ukrajna is. Azerbajdzsán ráadásul a legerősebb felállásában vesz részt a versenyen, több súlycsoportban aranyeséllyel érkeznek az ökölvívóik Debrecenbe.

A Bocskai emlékversenyre ezúttal hét nem európai nemzet legjobbjai érkeznek, egyedül az óceániai kontinens nem képviselteti magát Debrecenben. Európán kívülről érkezik a riói olimpia házigazdája, Brazília, amely nagyon készül a hazai ötkarikás játékokra ökölvívásban is. Az amerikai kontinensről Kanada is érkezik a Bocskaira, ugyan csak egyetlen versenyzővel, de a legjobbjával. Ázsiából Kazahsztán mellett Jordánia és Pakisztán nevezett az idei eseményre.

Az afrikai kontinensről immáron hagyományos résztvevője a versenynek Mauritius és Marokkó is, mindkét nemzet a régió legjobbjai közé tartozik, így ökölvívóik nemcsak a résztvevő országok számát gyarapítják, hanem a minőséget is emelik. A mauritiusi Kennedy St. Pierre a Brit Nemzetközösségi Játékokon ezüstérmes lett, és szerepet kapott az APB küzdelmeiben is, míg a marokkóiak WSB csapatuk gerincével fognak ringbe lépni.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Eddie Hearn: a Joshua-Fury üzlet megköttetett
5158
Elhunyt a háromszoros világbajnok profi ökölvívó
10689
Khabib üzent a kiütött Conor McGregor-nak
4916
Az UFC főnök szerint nevetséges lesz a Floyd-Paul „meccs”
4857
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel