Két ország klasszisai egy gálán

2018. 03. 29. 11:19
Két ország klasszisai egy gálán

Április 13-án rendezi első erdélyi bokszgáláját a Felix Promotion International.

Április 13-án, a romániai Nagyváradon (Oradea) rendezi első erdélyi nemzetközi bokszgáláját a Felix Promotion International.

Rácz Félix terve, hogy az M4 Sporttal közösen, minél szélesebb körben ismerjék meg, a legjobb magyar profi ökölvívókat. A nagyváradi eseményen nem csak kiváló magyar ökölvívókat láthat a közönség, de a románok legjobbjai is jelen lesznek.

A helyi erők közül a korábbi amatőr világbajnok, váltósúlyú Flavius Biea (12 győzelem, 1 vereség), illetve a Juratoni-testvérek közül eddig mind a hét profi meccsét megnyerő cirkálósúlyú Cezar Juratoni már biztosan ringbe lép.

A Felix Promotion versenyzői közül mindjárt két visszatérőt is köszönthetünk a nagyváradi ring kötelek között. A cirkálósúlyú Tóth Tamást közel egy év kihagyás után szólítják ismét harcba, és amennyire ismerjük „Barbárt”, a romániai közönséget sem hagyja majd hidegen a csupa szív öklöző mérkőzése. A második pedig a kisebb sérüléseiből felépülő korábbi WBO Európa-bajnok, WBO világranglista 7. helyezettje Kovács Zoltán.

A nemzetközi bokszgála főmérkőzésén a korábbi junior világbajnok és felnőtt Európa-bajnok, olimpikon, profiként veretlen Bacskai Balázs lép ringbe, egy 10 menetes mérkőzésen.

A további fellépők névsorát, valamint az ellenfeleket a menedzsment a következő bő másfél hétben hozza majd nyilvánosságra.

A Felix Promotion International második idei gáláját Magyarországon a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza majd élőben, míg a romániai sportszerető közönség a DigiSport Romania adón követhetik figyelemmel az eseményeket. Ennek megfelelően az április 13-i rendezvény mindkét ország sportrajongóihoz biztosan eljut.
 
Még több információért kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához. 

a Felix Promotion közleménye, www.felixpromotion.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4387
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel