Két magyar a WBO ranglistáján

2013. 09. 18. 13:06
Két magyar a WBO ranglistáján

Kelemen Balázs a legfrissebb WBO világranglistán már a 10. helyen áll, míg Bedák Zsolt a 15. pozícióban debütált ugyanennél a szervezetnél, ahol Európa-bajnoki övet is szerzett.

A Ferobox Event kevesebb, mint egy éves megalakulása után már világszinten is jegyzik ökölvívóit: Kelemen Balázs a legfrissebb WBO világranglistán már a 10. helyen áll, míg Bedák Zsolt a 15. pozícióban debütált ugyanennél a szervezetnél, ahol Európa-bajnoki övet is szerzett.

Kelemen Balázs a 18. meccsén megszerezte a WBO nagyközépsúlyú interkontinentális övét, mely után azonnal a 12. helyen nyitott a szervezet ranglistáján.

A kispehelysúly hazai egyeduralkodója, Bedák Zsolt az év elején tért vissza egy hosszabb kihagyás után, azóta mind a négy meccsét megnyerte. A harmadik győzelme után a menedzsment elérte, hogy az EBU már a 7. helyen rangsorolja. Legutóbbi győzelmével azonban már sikerült visszakerülnie a WBO ranglistájára, méghozzá a 15. helyre.
Kovács István, a WBO alelnöke, és Kelemen Balázs nagyközépsúlyú nemzetközi-bajnokKovács István és Kelemen Balázs
A hír hallatán természetesen a Ferobox egyik tulajdonosa, Rácz Félix elégedetten nyilatkozott. „Nagyon örülök, hogy közel egy év aktivitás után ilyen kézzelfogható eredményeket tudtunk produkálni" - utalt arra a menedzser, hogy idén márciusban rendezték a „visszatérő" gálát.

„Reményeink szerint Kelemenhez és Bedákhoz rövidesen csatlakozik Máté Ádám és Lődi Tamás is, akik a WBO Europe övekért lépnek szorítóba rövidesen" - fogalmazott a promóter.

a Felix Promotion sajtóközleménye, fotó Bilics József BILL & monokli.com
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
„Pikk Pakk” Gyuszi nyerte a veterán bunyósok küzdelmét
5188
Papp László öröksége előtt tiszteleg az új nemzetközi ökölvívó viadal
169
Kötelező címvédés vár Devin Haneyre
180
Frank Sanchez és Moses Itauma küzdhet az IBF övért
205
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel