Kesic Bogdan 8.danos

2010. 05. 06. 19:53
Kesic Bogdan 8.danos

Az IMAF Tiszaföldváron megrendezett jubileumi tábora keretében magas övfokozat átadására is sor került. A Kokusai Budoin, International Martial Arts Federation-t 1952-ben alapították, a Japán Császári Ház felkérésére, azzal a céllal, hogy barátságot és együttműködést alakítsanak ki a japán harcművészetek vezetői és az ez iránt érdeklődők között.

A rangos szervezet a 8.dan övfokozatot adományozta Kesic Bogdan shotokan karate mesternek, a zrenjanini Banattski Cvet shotokan karate klub vezetőedzőjének, s aki több mint 30 éve jár Magyarországra különböző klubokhoz szemináriumot tartani, segíteni szakmai fejlődésüket.

Több magyar nyelvű szakkönyv készítésében is részt vett, Zsolt Péter és Dr.GulyásPéter mesterekkel közösen. Kesic Bogdan 1964-ben kezdett karatézni. Versenyzőként jugoszláv válogatott volt, majd a válogatott edzője lett. Barátja és munkatársa a legendás hírű Ilia Jorga nagymesternek, a Fudokan megalapítójának.

Jelenleg az SKI keretében dolgozik. A vajdasági karate élet egyik vezéralakja, elnöke a Duna-Tisza-Körös-Maros karate régiós szervezetnek. Az oklevelet Zakariás László Renshi, az IMAF magyarországi vezetője adta át Tiszaföldváron.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel