Kelemen: kemény, kiélezett mérkőzésre számítok

2013. 11. 16. 11:40
Kelemen: kemény, kiélezett mérkőzésre számítok

A márciusi telt házas rendezvény után szombaton 18 órától újra ökölvívógálát rendez Szentesen a Ferobox Event promóciós iroda a Dr. Papp László Sportcsarnokban. Az est főmeccse Kelemen Balázs és Baran Attila összecsapása lesz a nagyközépsúlyú bajnoki övért.

– Nagyon örülök neki, hogy újabb profi ökölvívógálát rendezhetünk Szentesen – mondta a mérlegeléssel egybekötött sajtótájékoztatón Bertók Róbert főszervező. Az érdeklődők 11 párharcot láthatnak a Dr. Papp László Sportcsarnokban, a rendezvényt 19.30-tól a Sport1 televízió is közvetíti. – Mint mindig, színvonalas, küzdelmes összecsapásokra számítok a remélhetőleg telt házas ökölvívógálán – tette hozzá Bertók.
Ringlányok SzentesenRingcicákok
Kötelek közé lép a ma 18 órakor kezdődő gálán a szentesiek egyik nagy kedvence, Nagy „Lütyő" Imre (60 kilogrammal mérlegelt) Stir Csaba ellen. Nagy elmondta, szeretné kiszolgálni a szurkolókat, a felkészülése jól sikerült, győzelemre számít, és biztos benne, hogy munkahelyéről, a Hungerit Zrt.-től sokan kilátogatnak az eseményre.

Hasonlóan nagy buzdításra számíthat a szegedi Nagy Sándor (90,7), aki egykori klubtársával, Hegyes Péterrel (90,8) bokszol. Meg kell említeni Bozai Gyula (90,9) és a szentesi Faur Csaba (90,8) párviadalát, ők a magyar bajnoki kihívó pozícióért csatáznak nyolc menetben, cirkálósúlyban.

A nagyközépsúlyú magyar bajnoki címmeccsen Baran Attila (76,2) és a WBO interkontinentális bajnoka, Kelemen Balázs (76,1) meccsel.

– Jól sikerült a felkészülésem, augusztus vége óta egyfolytában edzek, kemény, kiélezett mérkőzésre számítok – közölte Kelemen Balázs.

– Nem feltartott kézzel érkeztem, harcolni és győzni jöttem – mondta lényegre törően Baran Attila.

Ringbe lép még: Nagy Lajos Márk, Perutek János és még sokan mások. A gála 18 órakor kezdődik, és érdemes már a kezdésre kilátogatni, hiszen nem tudni, melyik meccs hozza majd a legnagyobb izgalmakat. TV: Sport1 19:15 élő!

forrás: www.totalsport.hu, www.delmagyar.hu
forók: Szentesi Mozaik
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5008
Fekete László ambiciózus tervei
3519
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
53
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
2957
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel