Keddtől leállítják az ökölvívók olimpiai selejtező versenyét

2020. 03. 16. 21:49
Keddtől leállítják az ökölvívók olimpiai selejtező versenyét

Koronavírus, koronavírus és megint csak koronavírus!

Keddtől leállítják a londoni európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornát az új koronavírus-járvány terjedése miatt.

    Az esemény szervezői hétfőn azt közölték, hogy az esti programot még megrendezik, amelyben Szaka István (52 kg) és Gálos Roland (57 kg) egyaránt a nyolc közé jutásért és ezzel az olimpiai kvótáért csatázik, majd kedden már nem kerül sor mérkőzésekre.
    A közleményben a sportolók és edzőik egészségével, illetve a jelenleg gyorsan változó helyzettel indokolták a döntést. Utóbbival kapcsolatban konkrétumként az egyre több ország által bevezetett repülési korlátozásokat említették, ugyanis szeretnék biztosítani, hogy a több mint hatvan országból érkezett résztvevő haza tudjon jutni.
    A viadal szombaton rajtolt és a tervek szerint jövő hét keddig tartott volna. Hétvégén még nézők is bemehettek az eseményre, majd a hétfői programot már zárt kapussá nyilvánították a szervezők.
    A nemzetközi szövetség kizárása miatt a tokiói boksztornát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi meg, ahogyan a kvalifikációs viadalokat is. A londoni az első kvótaszerző verseny az európai sportolók számára, összesen 77 ötkarikás indulási jog talált volna gazdára. A brit fővárosban hét férfi és öt női bokszolóval szerepelt a magyar csapat.
    A közleményből az is kiderült, hogy minden más május előtti kvalifikációs viadalt is elhalasztottak a sportágban.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1921
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
957
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
674
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4384
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel