Kedden ismét profi meccsek a Gildában, talán Kovács „Vipera” Attila is szorítóba lép

2009. 07. 11. 21:01
Kedden ismét profi meccsek a Gildában, talán Kovács „Vipera” Attila is szorítóba lép

A Profibox Promotion ismét hivatásos bokszmérkőzéseket rendez Budapesten, a Flórián téri üzletház legfelső szintjén található Gilda Max edzőteremben, éspedig július 14-én, kedden, 16:30-as kezdéssel.

A kiadott programban ugyan nem szerepel Kovács „Vipera” Attila mérkőzése, ám ha a WBF (Boksz Világalapítvány) hozzájárul, a győri illetőségű bokszoló is ringbe lép egy felhozó mérkőzésen.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az IBO egykori nagyváltósúlyú vb-címvédője visszatér középsúlyból, és augusztus 7-én, Dél-Afrikában megcélozza a WBF „világbajnoki” címét, így szükség van a világszövetség hozzájárulása a budapesti mérkőzéshez.

A Petrányi Zoltán által előzetesen közölt program a következő
1. Király Róbert (3-1) – Túrós Arnold (2-0), nagyváltósúly
2. Hubert László (21-4) – Szabó Titusz (3-35), cirkálósúly
3. Balogh Gábor (1-51-5) – Gáspár Gyula (2-4-1), nagyközépsúly
4. Kiss Zoltán Jr. (13-7-3) – Orsós István (0-7-1), félnehézsúly
5. Czékus Zoltán (4-0) – Gergely Szabolcs (0-32), cirkálósúly
6. Kubicsek Antal (6-16-4) – Tóti Gábor (1-2), nagyváltósúly
7. Nagy Hajnalka (1-1) – Bedő Zsófia (0-10-1), nagyharmatsúly
8. Rostás Lázár (0-0-0) – „ellenfele tárgyalás alatt”, félnehézsúly
9. Szebelédi Richard (1-4) – „ellenfele tárgyalás alatt”, pehelysúly
(Nem a ringbe lépés sorrendje!)


Jó hír a profi ökölvívást szerető közönségnek, hogy a rendezvényre ismét ingyenes a belépés. A mérkőzésekről a monokli.com beszámol.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5674
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32779
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4278
Újra bokszlázban Nagykanizsa, „Pikk Pakk” ismét ringben
3627
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel