Kazah kapitány a magyar válogatott élén

2019. 07. 22. 23:11
Kazah kapitány a magyar válogatott élén

Meglepő, de a kinevezéséről semmilyen MÖSZ közleményt nem találtunk.

Bolat Niyazymbetov.

Új kapitánya van a magyar ökölvívó válogatottnak, méghozzá a kazah Bolat Niyazymbetov személyében. A 46 éves szakember kinevezéséről nem adott ki a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) közleményt, ám úgy tudjuk, hogy már megkezdte a munkát, s múlthét szerda óta a válogatottal nemzetközi edzőtáborozáson van Olaszországban. Közvetlen segítője Dimitry Mihajlovich Szabanin lett.

Niyazymbetov ökölvívóként szép sikereket ért el, hiszen az atlantai olimpián (1996) bronzérmes volt kisváltósúlyban. Edzőként sokáig a Kazah Szövetség alkalmazásában állt, s a korosztályos válogatottakon túl a felnőtt csapat felkészítésében is részt vett, míg később Dél-Korea, és Irak nemzeti együtteseit irányította. Niyazymbetov neve a nyár elején még az iráni szövetségnél merült fel, de úgy tűnik, hogy inkább a magyarországi munkát választotta.

Sajnos a szakember kinevezéséről semmilyen információt nem találtunk a MÖSZ által kezelt felületeken, illetve a magyar médiában, így – többek között - Niyazymbetov szerződésének időtartalmáról, valamint a pontos feladatköréről sincsenek információk.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
5699
Fekete László ambiciózus tervei
12740
Andy Ruiz Jr 12,5 kilóval könnyebb, mint Joshua ellen
401
Demetrius Andrade pontozással győzte le kihívóját
3073
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel