Katsidis megint kikapott, de még mindig ő „A Nagy”

2011. 04. 10. 13:59
Katsidis megint kikapott, de még mindig ő „A Nagy”

A szombat éjjeli Las Vegas-i profibox gálán több nagy mérkőzést rendeztek, ilyen volt a Robert Guerrero – Michael Katsidis könnyűsúlyú összecsapás, melyet a WBO és a WBA interim könnyűsúlyú vb-öveiért rendeztek meg.

Katsidis-Guerrero.jpgKatsidis-Guerrero.jpg

Guerreróval (29 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) kapcsolatban kicsit hajlamos az ember elfelejteni, hogy korábban két súlycsoportban, pehely- és kiskönnyűsúlyban is volt már világelső, ráadásul öveit senkinek sem sikerült elvennie, hiszen súlycsoportváltás, valamint családi probléma miatt mondott le azokról. Katsidis (27 győzelem – 4 vereség) szintén kétszeres egykori világelső, mindkétszer könnyűsúlyban a WBO interim övét tudhatta magáénak, viszont őt többször legyőzték vb-meccsen, de csak a legjobbak.

Ahogy az várható volt, a nagy verekedő Katsidis folyamatosan zakatolt előre, de szokásai szerint a védekezése csapnivaló volt, így a hosszabb kezű Guerrero nagyon sok találatot ért el ellene. A második menetben Katsidis eltalálta Guerrerót, aki elvesztette egyensúlyát, kesztyűje érintette is a padlót, de a számolás elmaradt. A folytatásban – hiába igyekezett az ausztrál – az amerikai nagyon megverte, s az 5. menetben Guerrero közel került az idő előtti győzelemhez is. Ám Katsidis valahogy kibírta lábon a nagy verést, és végigállta a 12 kört, ami komoly fegyvertény, azonban Guerrero sikere nem forgott veszélyben - a második menetben történteket kivéve.

Robert Guerrero nagy arányban (117-108, 118-106, 118-107) egyhangú pontozással nyert, s lett immáron harmadik súlyában is világelső, míg Katsidis újra bizonyította, hogy nem véletlen kapta a „The Great – A Nagy” becenevet. Csupaszív bunyós, nem igazán csiszolt technikával.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
David Price megerősítette, hogy visszavonult
8409
Oleksandr Usyk legyőzte Joshuát, ő a nehézsúly új egyesített világbajnoka
6803
Horror kiütéssel tért vissza Callum Smith - videó
6382
Naseem Hamed elég durván nekiment Anthony Joshuának
6153
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel