Karate: Nádas Tamás világbajnok

2014. 07. 05. 11:22
Karate: Nádas Tamás világbajnok

Nádas Tamás, a már hosszú évek óta az USA-ban élő magyar karate mester ismét hallatott magáról.

Nem csak a karate versenyeken szerepel sikeresen., hanem emberileg is példát mutat. Az Albuquerque-ben rendőrként dolgozó Nádas Tamás a közelmúltban reggelit vásárolt húsz, áramszünet miatt ingyen koszt nélkül maradt hajléktalannak, példát mutatva tisztességből és emberiességből.

Az biztos, hogy az ilyen cselekedetek, amelyeknél csak jó, ha nyilvánosságot kapnak, párosulva kiváló sporteredményekkel, minden országimázs akciónál többet érnek, hiszen széles körben elviszik, egy kis ország, Magyarország, Hazánk hírét! 

Így történt június végén New Orleansban is, ahol az USKA (United States Karate Alliance) rendezte meg világbajnokságát a helyi Hilton Riverside hotelben. A három napig tartó nagy megmérettetésen 50 ország több, mint 1000 versenyzője mérte össze tudását. A szövetség egyik alapítója,Dr.David Jordan IX.DAN vezette szervező bizottság mindent megtett a verseny színvonalas lebonyolításának érdekében. A magyar színekben induló Nádas Tamás Goju-ryu karate mester formagyakorlatban világbajnoki címet szerzett, míg küzdelemben – kunite-ben- a dobogó második fokára állhatott fel kategóriájában.

A csapatverseny úgy alakult, hogy az amerikai csapat vezetője felkérte Tamást, aki kettős állampolgár, hogy erősítse csapatukat a csapat világbajnokság küzdelmei során. Ez az erősítés olyan jól sikerült, hogy csapata világbajnok lett, legyőzve Németországot, Chilét, Oroszországot és Spanyolországot. Nádas Tamás tehát két arany és egy ezüstéremmel fejezte be a versenyt , erősítve a magyar karate jó hírét a harcművészet világában.
Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
5691
Elhunyt a Herceg, Tommy Morrison
32805
Piszkos, brutális harc, aminek kórház lett a vége
4292
Ifj. Süllős Gyula, a küzdősportok mecénása
1481
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel