Kapdebó ezüstérmes, Szegedi bronzérmes, Nagy ötödik az Eb-n

2012. 02. 12. 00:16
Kapdebó ezüstérmes, Szegedi bronzérmes, Nagy ötödik az Eb-n

A juniorok között folytatódott a tegnap megkezdett karatés sikerszéria. Nagy Botond formagyakorlatban ötödik helyezést ért el, küzdelemben Szegedi Döme lett harmadik, Kapdebó Lóránd pedig egészen a döntőig menetelt, és végül a második helyen zárt.

A nap első magyar érdekeltsége Nagy Botond (AC Sinus), aki formagyakorlatban az izraeli Rafailovot verte 4:1-re. A második körben ugyanilyen arányban az angol Patel ellen jutott tovább. A döntőbe jutásért folyó harcból a török Sofuoglo került ki győztesen. A bronzmeccsen A magyar fiú kitűnő katát mutatott be, de sajnos egyetlen zászlóval a szlovák Fabiant találták jobbnak a bírák.

Kapdebó Lóránd (-55kg, BVSC-Fighter Zugló) először a cseh Dittrichet lépte le 5:0-ra, majd a görög Totomist verte ugyanilyen arányban. A négy között az ír McLoughlinnal küzdött, és sikerrel vette ezt az akadályt is, versenyzőnk a döntőbe jutott.

Kapdebó a döntőben az elején megszerezte a vezetést, de török ellenfele egy ütéssel kiegyenlített és fordított. A magyar fiúnak sikerült innen is fordítania, ezt követően 3:2-nél egy együttes találatnál a magyar 1 pontot, míg Kaya egy testrúgásért 2 pontot kapott. Innentől a meccs végéig maradt a 4:4, a bírók pedig a török sportolónak kedveztek 4:1 arányban, így Kapdebó Lóránd ezüstéremmel zárta a második napot a korosztályos Európa-bajnokságon Bakuban.

Szegedi Döme (-61kg, BVSC-Fighter Zugló) az ukrán Makovsky ellen bírói ítélettel jutott tovább, a második körben a német Oeztuerket verte 4:0-ra. Az olasz Onofrio a vigaszágra kényszerítette, ahol a cseh Kist verte 7:0ra. A bronzmérkőzésen a francia Rouerrel került össze, ahol 2:1 arányú győzelmet aratott.

Szilva Norbert (-68 kg, Arashi) a cseh Soudny ellen bíróival jutott tovább. A második körben a bosnyák Catovicot először fejbe ütötte, majd fejbe is rúgta, így 4:0-val mehetett a nyolc közé. Itt a belorusz Kirzner jutott tovább 1:0-val, aki a döntőbe jutásért kikapott a holland Gerresétől, így Szilva nem került a vigaszágra.

Lencz Klaudia (-48 kg, Ac-sinus ) az ukrán Marchukkal kezdett, ahol 2:0 arányban alul maradt. Ellenfele később a döntőbe jutott, így a magyar lány a vigaszágon folytathatta, ahol 2:0-s előnynél az utolsó öt másodpercben ellenfele fordítani tudott egy fejrúgással.

Varga Fruzsina (-59 kg, Magyar Goju-Kai) az első körben 2:0-ra nyert a dán Andersen ellen, majd a svájci Qurici megállította, aki később a döntőbe jutott. A vigaszágon a portugál Fonseca ellen nem sikerült a továbbjutást.

Molnár Dániel (-76 kg, Magyar Goju-Kai) az első körben az orosz Ivanovot verte 4:0-ra.
Második körben pont nélküli döntetlent követően 3:2 arányú bírói ítélettel a francia Riou jutott tovább.

Derzsi Tamás (Dynamic) és Földesi Csaba (AC Sinus) tegnapi bronzával így már négy éremmel büszkélkedhetnek a magyarok a korosztályos karate Eirópa-bajnokság második napján.

Vasárnap az U21-esek küzdelmeivel folytatódiki az Eb, ahol tatamira lép a -68 kg magyar címvédője, Tadissi Martial (Kono) is.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
80 másodperc alatt „postázta” üzenetét
4548
Conor McGregor „szívhez szóló” búcsúja Nurmagomedov-tól
4517
Evan Holyfield is képernyőre kerül vasárnap hajnalban
3493
Dillian Whyte kihívta a „csaló bohóc” Deontay Wildert
3269
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt arról, hogyan léphet velünk kapcsolatba, illetve hogyan dolgozzuk fel a személyes adatokat, valamint módosíthatja az adatvédelmi beállításokat is.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év
Fel